A nepáli hatóságok a jövőben csak olyan hegymászóknak adnának mászási engedélyt a Mount Everestre, akik legalább egy hétezer méternél magasabb nepáli csúcsot már sikeresen meghódítottak. Ez derül ki egy új törvénytervezetből, melynek célja az Everest túlzsúfoltságának csökkentése és a hegymászók biztonságának javítása.
Nepál gazdaságának legfontosabb pillére a turizmus, azon belül is a hegymászás. Az országot azonban az utóbbi években számos kritika érte, amiért túl sok, gyakran tapasztalatlan mászónak adott engedélyt a 8849 méter magas csúcs meghódítására.
Ennek következtében rendszeresen alakultak ki kígyózó sorok, hatalmas torlódások a halálzónában.
A zsúfoltság közvetlenül hozzájárult a halálesetek számának emelkedéséhez is. 2023-ban Nepál négyszázhetvennyolc engedélyt adott ki, ugyanebben az évben pedig
legalább tizenkét mászó életét vesztette, további öt pedig eltűnt.
Egy évvel korábban is nyolc halálesetet regisztráltak a hegyen.
A készülő törvénytervezet értelmében csak az a mászó kaphatna engedélyt az Everest megmászására, aki igazolni tudja, hogy korábban már teljesített egy hétezer méternél magasabb nepáli csúcsot. Emellett a hegymászókat kísérő sardar (az alpinisták helyi vezetője) és a hivatalos hegyi vezető is csak nepáli állampolgár lehetne.
A nemzetközi expedíciószervezők természetesen bírálják a tervezet korlátozó jellegét. Szerintük nemcsak nepáli, hanem bármely, hétezer méter feletti csúcs tapasztalatának igazolása is elegendő kellene legyen az engedélyhez. A jelenlegi tervek szerint
az olyan jól ismert hegyek meghódítását sem fogadnák el, mint az Ama Dablam, az Aconcagua vagy a Denali.
Emellett problémának tartják azt is, hogy nincs elegendő szakképzett nepáli hegyi vezető, ezért más nemzetek képzett, például IFMGA minősítéssel rendelkező vezetőinek is lehetőséget kellene adni a munkára.
A Nepáli Turisztikai Hivatal adatai szerint több mint négyszáz hegycsúcs van megnyitva a mászók előtt, ebből hetvennégy haladja meg a hétezer métert. A legtöbb azonban túl technikás, túl távoli, vagy egyszerűen nem elég vonzó a mászók számára.
(Forrás: CNN, fotók: Getty)
változás | hegymászás | szigorítás | everest | engedély | nepál
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!