Végre vízre szállt az elmúlt évek legjobban várt szuperjachtja

Az Evrima a Ritz-Carlton Yacht Collection három hajója közül az első, amelyik hivatalosan is útnak indult.

Kihajózott az Evrima, a Ritz-Carlton szuperjachtja, amelyet kifejezetten a luxus szállodalánc számára terveztek. A szuperjacht október 15-én kezdte meg első útját, melyet Barcelonából Nizzába tett meg hét nap alatt.

A hajó megépítése nem volt egyszerű, több mint három évet csúszott az első út az ellátási lánc folyamatos problémái miatt. Most azonban úgy tűnik, hogy az innovációkat is tartalmazó, minden négyzetcentiméterében stílusosságot és luxust sugárzó hajó elöl minden akadály elhárult, hogy kiszolgálhassa a prémium utasok igényeit.

Chris Gabaldon, a Marriott International luxusmárkákért felelős alelnöke úgy fogalmazott, miközben folyamatosan fejlesztik legendás márkájukat, nem is lehetnek izgatottabbak, hogy vendégeiknek immár arra is lehetőséget tudnak biztosítani, hogy

új módon tapasztalják meg a Ritz-Carlton esszenciájának színe-javát.

Azt remélik, hogy

a Ritz-Carlton ötvözni tudja a szállodák által nyújtott életmódot a hajók által biztosított szabadsággal.

Nem meglepő módon a szuperjachtot az überluxus jelzővel illették. Egyebek mellett helyet kapott benne egy Ritz-Carlton wellness-központ, egy éjszakai klub, egy végtelenített medence és egy borbár is. A hajóban száznegyvenkilenc lakosztályt alakítottak ki, melyek mindegyike saját terasszal és a padlótól a mennyezetig érő ablakokkal rendelkezik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az óceánra. Minden szobában king méretű kétszemélyes ágy, dupla mosdókagylós fürdőszoba és luxus ágynemű található.

Az utasok foglalhatnak kétszintes, úgynevezett loft lakosztályokat is, de kibérelhetik a gigantikus tulajdonosi lakosztályt is, amelyhez saját pezsgőfürdő is tartozik.

A Ritz-Carlton szuperjachtján egyszerre akár kétszázkilencvennyolc utas is hajózhat, akik az évszaktól függően bejárhatják a Földközi-tengert, a Karib-térséget, Közép-Amerikát és Dél-Amerika partjait is.

(Forrás: architecturaldigest, fotók: Francisco Martinez)

luxushajó | szuperjacht | hajó | Ritz-Carlton | hajóút | luxusjacht

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés