Jöhet egy kaliforniai éjszaka öt dollárért?
Századik születésnapját ünnepli a kaliforniai Catalina szigetén található Hotel Atwater. A centenárium tiszteletére nem mindennapi akciót eszelt ki a szálloda vezetése: annyiért adja ki a szobáit, amennyibe azok az 1920-as nyitáskor kerültek.
A patinás hotel Los Angelestől nagyjából egyórányi kompozással érhető el. Elbűvölő art deco stílusban épült az óceán partjára, hangulata a múlt század elejét idézi. Nevét egy bizonyos Helen Atwater Wrigley után kapta – igen, ő a híres rágógumis família egyik tagja, aki imádta a birtokon ültetett virágok illatát szagolgatni, miközben pezsgőt kortyolgatott a teraszon.
A Hotel Atwater napokban indított szülinapi kampánya keretében visszahozza az 1920-as árakat, vagyis egy éjszakára öt dollárért – egészen pontosan 4 dollár 98 centért, tehát nagyjából ezerötszáz forintért – hajthatja álomra a fejét a vendég.
Az első száz foglalásra érvényes ajánlat július hónapban vasárnaptól csütörtökig él, minimum két éjszakás tartózkodás esetére vonatkozik (a második viszont 228 dollártól indul). Ahogy a szálloda vezetése fogalmaz, ez egy olyan lehetőség, ami egy évszázadban csak egyszer adataik meg. Az árban benne van a pezsgőfürdőzés lehetősége, valamint hozzáférés a hotel kerékpárjaihoz, amelyekkel fel lehet fedezni a környéket.
Bár a szállodát száz évvel ezelőtt építették, az utóbbi években gondos felújításon esett át, minden olyan kényelmi felszereltséggel rendelkezik, ami egy modern luxushoteltől elvárható.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: visitcatalinaisland.com)
5 dollár | szálloda | hotel atwater | ajánlat | születésnap | akció
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


