Ez a vietnámi társasház úgy néz ki, akár egy színes hirdetőoszlop

Fejenként 44 forint a liftezés ebben a fura házban, amit egykor kormánytagoknak és katonatiszteknek építettek, de mára divatboltok, kávézók és co-working irodák otthona.

Sok helyen állnak furcsa épületek a világban, miért pont Vietnám, és annak kilencmilliós metropolisza, Ho Chi Minh City (az egykori Saigon) lenne kivétel ez alól. Nem is kivétel, elég átlapozni az alábbi mini galériát az első kerületben, a Nguyen Hue utca 42. alatt álló Cafe Apartment-ről.

Eredetileg a hatvanas évek közepén építették ezt a kilencemeletes apartmanházat, ami számos átalakulás után mára kávézók (innen a név), divatüzletek, szépségszalonok, angol stílusú teaházak, co-working irodák színpompás elegyévé vált. Nem csoda, hogy szívesen keresik fel a turisták, mert kívül-belül elég rendhagyóan néz ki. Belülről például az alant húzódó sétálóutcára nyílik kilátás.

Kezdetben kormánytagok és katonatisztek szállásának építették a házat, később a haditengerészet tisztjei költöztek be, majd Saigon bukása után a lakások egy részét hajógyári munkásoknak utalták ki.

A tulajok csak 2010 után kezdték felkarolni a Cafe Apartment koncepciót, ám az onnantól gyorsan életre kelt: ma baristák sürgölődnek ott, tehát finom is a kávé, nem csak egyszerűen van.

Mint oly sok mindent Ázsiában, a Cafe Apartment-t is a legjobb sötétedés után felkeresni, amikor kivilágítják a környékkel együtt. Ha tényleg felkeresnéd személyesen – vagy valamilyen csoda folytán pont Vietnámból olvasod ezt –, akkor a sétálóutcáról a Fahasa könyvesbolt bal oldalán lévő bejáratot keresd.

Kilátás az egyik kávézóból

 

Odabent mehetsz lépcsőn vagy lifttel, az utóbbi személyenként 3000 vietnámi dongba kerül, ami kőkemény 44 forint. Odabent aztán a legtöbb üzlet vagy kávétó visszafizeti a lift árát, ha vásárolsz náluk.

Ha pedig bejártad az épületet, felfedezheted a felkapott Nguyen Hue utca többi részét is, ahol a francia gyarmati időkből származó koloniális épületek (Rex Hotel, Operaház, Népi Bizottság) és modern csodák (mint a Bitexco-torony) is várnak, és ahol a forgatagban helyiek és turisták keverednek.

Balról a második (a képen a legmagasabb) épület a Bitexco-torony

(Forrás: Local Vietnam, fotók: Unsplash)

utazás | látnivaló | látványosság | vietnam

FOLYTASD EZZEL

Ide éri meg most elutazni, ezek a legolcsóbb európai városok

Ezért vannak apró lyukak a repülőgép ablakain

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram