Tényleg mindig olcsóbb a fapados repülőjegy?

Az európai légitársaságok kilencvenhét százalékánál találkozhatunk legalább egy rejtett költséggel a repülőjegy-foglalásnál.

A NetVoucherCodes felmérést végzett, amelyben a különböző kiegészítő szolgáltatások költségeit hasonlította össze az egyes légitársaságoknál: az extra kézipoggyászét, a feladott poggyászét, az ülésválasztásét, az elsőbbségi beszállásét, valamint a biztosítás és a fedélzeti wifi díját, hogy kiderítse, melyik légitársaságnál a legmagasabbak a rejtett összegek.

A kutatásból kiderül, hogy az európai légitársaságok körében a leggyakoribb rejtett költség az ülésválasztásért felszámolt díj, amellyel a cégek kilencvennégy százaléka él.

Azt is megtudhatjuk, hogy a rejtett díjak tekintetében a Ryanair végzett az első helyen, ahol az utasok akár 344 százalékkal is többet fizetnek az extrákért. A légitársaság átlagosan 9,30 eurót (3620 forintot) számít fel az ülésválasztásért, 26,30 eurót (10240 forintot) a feladott poggyászért és tizenhét eurót (6620 forintot) a kézipoggyászért. Miközben egy jegy átlagosan csak 21,50 euróba (8370 forintba) kerül, addig a plusz díjak önmagukban több mint ötven eurót (19470 forintot) tesznek ki.

A második helyen a Wizz Air áll, ahol a rejtett díjak miatt 272 százalékkal kerülhet többe a repülőjegy, a harmadik helyen pedig az EasyJet végzett, ahol 170 százalékot dobhatnak az áron a pluszok. Az extrák a Pegasus Airlines-nál, a Loganairnál és az Icelandairnél a legolcsóbbak, ezeknél a társaságoknál viszont magasabb a repülőjegyek ára. A fehérorosz Belavia légitársaságnál van a legkevesebb rejtett költség, mivel az ülésválasztás, a feladott poggyász és a kézipoggyász is benne van a jegyárban.

Persze, az extrákat megtakaríthatjuk, ha nem viszünk fel plusz csomagot, és nem választunk helyet. Van, ahol a járat indulása előtt 24 órával az online bejelentkezés során ezt ingyenesen megtehetjük.

Ha hosszú távú járatokon utazunk, érdemes utánanéznünk, hogy milyen étkezési opciókat tartalmaz a jegy, és ha ez nincs benne, érdemes rágcsálnivalóval és vízzel készülnünk. Mindenképpen ellenőrizzük a légitársaság beszállókártyára vonatkozó előírásait is.

Ha a legtöbbet szeretnéd spórolni, ekkor érdemes foglalnod, és a Google új szolgáltatása is segíthet, hogy a legjobb ajánlatod válaszd.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

repülőjegy | költségek | extrák | fapados | érak | rejtett

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni
Hirdetés