Drámai összegeket vesztettek az utazók a nyári káoszon

Kétezer utazót kérdeztek meg a nyári utazási tapasztalatairól, az eredmények pedig sötét képet festenek a helyzetről.

A Forbes arra volt kíváncsi, hogy az amerikaiak mekkora hányada esett áldozatul a fennakadásoknak. Úgy tűnik, elég nagy: a válaszadók 61 százaléka szembesült késéssel vagy járattörléssel, míg 83 százaléka vesztett pénzt az előre lefoglalt hotelszobákon és programokon.

19 százalékuk vesztette el az előre kifizetett programok árát, míg 17 százaléknak egy az egyben le kellett mondania a tervezett nyaralást, így pénzt vesztett még a reptéri parkoláson, a közlekedésen és a háziállatok elhelyezésen a hotelszoba mellett. 13 százalék sétahajózásról maradt le.

Az emberek átlagosan 838 dollárt (körülbelül 340 ezer forintot) vesztettek el fejenként, ami több mint a duplája egy átlagos belföldi repülőjegy árának.

17 százalékuk ráadásul fontos eseményekről maradt le a fennakadások miatt, nem tudott ott lenni például esküvőn, diplomaosztón, családi találkozókon. A szerencsétlenül járt utasoknak átlagosan öt órát kellett várakozniuk a reptéren.

A másik jelentős bosszúságforrást az elveszett és késéssel érkező csomagok jelentették,

ami a válaszadók 48 százalékát érintette, míg 44 százalékuk számolt be arról, hogy megrongálódott a poggyásza. A késve érkező bőröndökre átlagosan négy napot kellett várni, de a válaszadók 11 százaléka egyáltalán nem kapta meg a csomagját, melynek tartalmát átlagosan 556 dollárért (225 ezer forintért) tudták pótolni. A válaszadók 54 százalékának kellett a poggyásza után utazni repülővel, 33 százaléknak ráadásul messzi repülőtérre.

A fennforgások ellenére úgy tűnik, az emberek nehezen mondanak le a repülésről. Ha pedig úgy döntünk, gépre szállunk, ebben a napszakban kerülhetjük el a legnagyobb eséllyel a járattörléseket.

(Forrás: Travel Daily News, képek: Unsplash, Getty Images)

káosz | késés | járattörlés | felmérés

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom