A szombat hajnali vihar a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is komoly fennakadásokat és károkat okozott.
Az ítéletidő miatt a repülőtér forgalmát hajnali háromnegyed kettő és hat óra között fel kellett függeszteni, mert a biztonságos fel- és leszállás az időjárás miatt ellehetetlenült. Ennek következtében négy érkező járat – a Wizz Air Lisszabonból és Korfuról, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járata – éjszaka nem tudott leszállni Budapesten, és kitérő városokban Debrecenben, Bécsben és Belgrádban kényszerült landolni.
A kora reggel induló járatok többsége késésekkel ugyan, de el tudott indulni, illetve egyes Ryanair járatok esetében várható több órás késés, mert a légitársaság két, éjszaka Budapesten parkoló gépe megsérült.
A repülőtér reggel hat óra óta biztonságosan üzemel, ugyanakkor délelőtt csak az egyes futópályán zajlott a forgalom,
mert a kettes futópályát még takarították a vihar által ráhordott szennyeződésektől és sártól, illetve meg kellett javítani a megrongálódott fénytechnikai berendezéseket is.
A terminálépületek több helyen is beáztak, ezeket folyamatosan javítják a repülőtér munkatársai, de ezek a munkálatok a forgalmat nem akadályozzák. A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak járataikról a www.bud.hu oldalon.
A klímaváltozás illetve a szélsőséges időjárás átalakíthatja a nyaralásokat és fennakadásokat okozhat a közlekedésben, a repülés kapcsán például többek között a tiszta időben kialakuló turbulenciákra figyelmeztetnek a szakemberek.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
vihar | Liszt ferenc Nemzetközi repülőtér | közlekedés | fennakadás | károk
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!