Az ötvenes évek elején rivális nélkül maradt a Ferrari a Formula–1-ben, és ebből az időszakból származik ez a versenyautó, ami a maranellói márka legigényesebb gyűjtőinek érdeklődését keltheti fel.
1952-ben példátlan módon indult a Formula–1-es világbajnokság. A korábbi éllovas Alfa Romeo nem tudott csapatot állítani, és az angol BRM is feladta a harcot, ezért a Ferrari tulajdonképpen ellenfél nélkül maradt. A csapatok megfogyatkozott száma miatt pedig az FIA-nál úgy döntöttek, hogy ebben az évben, és a következőben is a Formula–2-es szabályok szerint rendezik meg a világbajnokságot, így a kisebb kategóriás autóval nevező alakulatoknak is lesz esélyük a győzelemre.
Enzo Ferrari persze már alaposan felkészült erre az eshetőségre,
mert az 1951-es szezon végén egy új kétliteres, négyhengeres motort teszteltetett egy együléses versenyautóban, méghozzá igencsak biztató eredménnyel. Aurelio Lampredi főmérnök folyamatosan fejlesztette a motort, hogy egyszerűbb és megbízhatóbb legyen. A Colombo által tervezett V12-esnél jóval könnyebb erőforrás 170 lóerős teljesítményt adott le, erősebb és megbízhatóbb is lett az elődjénél.
Az új motorral szerelt monoposto versenyautó legnagyobb sebessége meghaladta a 240 km/órát,
amivel a Ferrari 500 F2 egyértelműen a mezőny egyik favoritjának ígérkezett. Giuseppe „Nino” Farina, a Formula–1 első világbajnoka mellett Alberto Ascari, Piero Taruffi és Luigi Villoresi alkotta a Scuderia Ferrari gyári csapatát, és a következő két évben olyan dominanciát építettek fel, amihez foghatót addig még nem láttak az autósport csúcskategóriájában.
1952-ben a bajnokságba számító indianapolisi futam kivételével mindet a Ferrari 500 F2-vel nyerték meg, nyolcból haton Alberto Ascari győzött, aki ezzel
megszerezte az első egyéni világbajnoki címet a maranellói márkának
– a konstruktőri bajnokságot akkor még nem írták ki –, Farina és Taruffi pedig a második és harmadik helyen végzett a pontversenyben. 1953-ban a Ferrari ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta, Ascari öt győzelemmel ismét világbajnok lett.
A két év alatt hat gyári versenyautót épített a Ferrari, majd idővel privát csapatoknak is felkínálta a sikeres modellt, amiből ezért még további öt példány készült. Az ügyfélautók pedig csaknem olyan jól szerepeltek a futamokon, mint a gyáriak. 1954-re a bajnokság visszatért a Formula–1-es szabályokhoz, ennek megfelelően Maranellóban az F2-es versenyautók többségét 2,5 literes motorral korszerűsítették, és 625 F1-nek nevezték el.
1954-ben ugyan már nem Ferrarival szerezték meg a világbajnoki címet, azt a Maseratit és Mercedest vezető Juan Manuel Fangio gyűjtötte be, a 625 F1-nek mégis fontos szerepe volt a Scuderia Ferrari kezdeti legnagyobb sikereiben. A képeken látható példánya a negyedik az öt privát autó közül, és a Ferrari belgiumi forgalmazója, az Ecurie Francorchamps színeiben versenyzett, 500 F2-ként Jacques Swaters nyerte meg vele az Avus Nagydíjat 1953-ban.
A következő évben ezt a példányt is Formula–1-es versenyautóvá építették át,
majd 1955-ben a legendás Alfonso de Portago márkinak adták el, aki négy F1-es nagydíjon is indult vele, a legjobb eredménye egy nyolcadik helyezés volt. A Ferrari a szezon vége után eladósorba került, majd többször is gazdát cserélt, megjárt egy pár neves gyűjteményt, az ’55-ös monacói nagydíj győztese, Maurice Trintignant is vezette a kilencvenes években egy parádén a Nürburgringen.
2000-ben a ritkaságot egy kölni gyűjtő vásárolta meg, és csodálatos formában őrizte meg egészen mostanáig. Idén tavasszal a Ferrarihoz került, ahol alaposan átvizsgálták, és
megállapították, hogy minden részlete teljesen eredeti.
A mesés versenyautó a világ bármely veteránversenyén a figyelem középpontjában lehet, ezért a legigényesebb gyűjtőknek mindenképpen érdemes licitálniuk rá az RM Sotheby’s augusztusi aukcióján, ahol 3-4 millió dollár közötti összeget várnak érte.
(Képek: Getty Images, RM Sotheby's)
ferrari 500 | ferrari 625 | versenyautó | Ferrari | Formula 1 | rm sotheby's
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!
