Miután nem érkezik hozzájuk több áram és gáz Oroszországból, az Unión belül Finnországban a legnagyobb az esélye az áramkimaradásoknak.
Ugyanakkor úgy tűnik, egyben ők a legfelkészültebbek is. A Védelmi minisztérium már egy évtizede minden évben kiad egy brossúrát, amelyben
többek között arra kérik a lakosokat, hogy a leghidegebb hónapok alatt mindig legyen náluk otthon három napra elegedő élelem, gyógyszer és víz, valamint egy elemes zsebrádió.
Hogy mennyire komolyan veszik az országban a felkészülést, azt az is mutatja, hogy 2014-ben egy néhány órás tervezett áramszünet keretében levágták Rovaniemit a hálózatról, hogy meghatározzák, valójában mennyire bonyolult és veszélyes folyamat egy ilyen nagy áramszünet után visszakapcsolni a feszültséget.
Tavaly júliusban a kormány újra felhívta a figyelmet a lehetséges téli áramszünetekre, és kampányt indított, amelyben energiatakarékos tippeket osztott meg. Olyasmiket többek között, hogy az emberek töltsenek kevesebb időt a zuhany alatt, inkább menjenek lépcsőn akkor is, ha van lift, járjanak gyakrabban biciklivel és tömegközlekedéssel, szaunázzanak kevesebbet, és manuálisan kaparják le a jeget az elektromos autók ablakáról, nem pedig a fűtéssel olvasszák le.
Az erőfeszítéseknek pedig meglett az eredménye, és 2022 decemberében tíz százalékkal kevesebb volt az áramfogyasztás, mint 2021-ben.
Nemrég annak kapcsán írtunk a finnekről, hogy gond nélkül átjárnak hozzájuk az oroszok, hiába tiltották ki őket az országból.
(Forrás: El País, képek: Getty Images)
finnország | vészforgatókönyv | áramszünet
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
