Ezért hálásak most a finnek a briteknek és a Mikulásnak

Köszi, Joulupukki!

A Mikulás és a nagy hóesés visszacsábítja a brit turistákat Lappföldre, fellendítve valamelyest a koronavírus-járvány által sújtott finnországi idegenforgalmat.

"Az ünnepek környékén Lappföldre érkező turisták többsége Nagy-Britanniából jön" – mondta Sanna Karkkainen, a Rovaniemi turisztikai és marketing igazgatója.

Az első brit chartergépek még november közepén érkeztek, a trip középpontjában pedig a Mikulással való találkozás áll. A lappföldi Rovaniemi a Mikulás hivatalos szülővárosaként ismert,

ahol a programok között a Mikulás-falu felkeresése mellett északi sarkköri kirándulások is szerepelnek.

Sanna Karkkainen elmondta, az új omikron-változat egyelőre nem okozott olyan visszamondásokat, mint tavaly ilyenkor az emelkedő esetszámok és Finnország szigorú utazási korlátozásai. Bár a legtöbb turista még mindig az Egyesült Királyságból érkezik, egyre több a franciaországi és az olaszországi látogató is. Nagy-Britannia egyébként a napokban szigorította az országba visszatérőkre vonatkozó szabályokat; előírta az indulás előtti és az Angliába érkezés utáni Covid-teszt elvégzését, oltási státusztól függetlenül.

A Finnországba utazóknak oltási igazolvánnyal és negatív teszttel kell rendelkezniük, vagy pedig igazolniuk, hogy az elmúlt hat hónapban átestek a betegségen.

Hivatalos adatok szerint az idei karácsonyi szezonban a Finnországba érkező charterjáratok száma megközelíti a 2019-es idényben megszokott mennyiség kilencven százalékát.

A járvány előtt 724 charterjáratot fogadtak Lappföld legészakibb repülőterei, amelyek közül Kittila és Rovaniemi bizonyult a legnépszerűbb célállomásnak. 2019 decemberében Lappföldnek 152 ezer látogatója volt, aztán a világjárvány következtében a látogatók kilencvennyolc százaléka "eltűnt", a szállásfoglalások pedig hetvenkilenc százalékkal estek vissza.

A finnek rendre a „jó országok” lista élbolyában szerepeltek, idén pedig egyenesen elsők lettek. Ünnepelni viszont csak finnes visszafogottsággal lehet, mert néhány területen kissé hűvös az ország és a nagyvilág viszonya.

(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)

 

turisták | mikulás | lappföld | brit | látogatás | turizmus

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom