Közepes erősségű földrengés volt pénteken délelőtt az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a New York és Philadelphia közötti sűrűn lakott területen, az első jelentések szerint emberéletben nem esett kár, és sérültek sincsenek.
A földmozgás nyomán azonnal ellenőrzéseket rendeltek el a kritikus fontosságú közlekedési infrastruktúrán, ami fennakadásokat okozott a közúti, vasúti és légiforgalomban. Több érkező repülőjáratot átirányítottak a New York melletti Newark repülőtere helyett a Pennsylvania állambeli Allentown repülőterére, és az induló járatokat is a földön tartották a felülvizsgálat idejére.
Keleti partvidék New York városát is magába foglaló sűrűn lakott térségében észlelt 4,8-es erősségű földmozgás nyomán a hidakat, felüljárókat, alagutakat és a repülőtéri kifutópályákat vizsgálták át repedések, törések után.
Eric Adams, New York polgármestere délben tartott sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy az előzetes értékelés szerint a földrengés nem eredményezett emberi biztonságot veszélyeztető károkat, és a kulcsfontosságú infrastruktúrára nézve sincsenek kockázatok.
Joe Biden elnök New Jersey állam kormányzójával telefonon közölte, hogy szükség esetén szövetségi források rendelkezésre állnak a helyreállításra.
A földmozgás epicentruma New Jersey állam területén, Lebanon városa közelében volt, New Yorktól hetven kilométerre nyugatra, Philadelphiától nyolcvan kilométerre északra. A rengéseket mintegy negyvenkétmillió embernek otthont adó térségben lehetett érezni.
(Forrás: MTI, fotók: Getty, illusztrációk)
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!