Maine állam vadregényes partvidékén, egy meredek lejtőn áll a ház, ahonnan a Penobscot-öbölre látni.
A Caterpillar Hill névre keresztelt ingatlan Sedgwick városának közelében található, a házat a portlandi Whitten Architects tervezte egy családnak, akik itt akartak letelepedni, és hosszú távra terveznek. Ennek jegyében került a bejárat a kocsifelhajtótól mindössze néhány lépésnyire, hogy a lakók akkor is könnyedén közlekedhessenek majd, ha a mobilitásuk idővel hanyatlik.
A házba az egyik oldalon mindössze néhány lépcsőfok vezet, a másik oldalon azonban a padló már két-két és fél méterrel elemelkedik a talajszinttől.
Még ez sem túl nagy magasság, de a lejtő miatt a környező fákra majdnem olyan kilátás esik, mint egy klasszikus lombházból.
A belső terek lineárisan szerveződnek, a privát- és a közösségi szférát középen előtér választja el egymástól.
Az egyik oldalon három hálószoba található, a másik oldalon pedig a nappali, az étkező és a konyha kapott helyet.
Az építészek, ahol csak lehetett, helyi anyagokat használtak, így külső burkolatként helyi nyugati tuja vagyis fehér cédrus került a házra, belül a padló és a munkalapok vörös nyírfából készültek. Az enteriőr a klasszikus tengerparti otthonok hangulatát árasztja, a ferde mennyezetet fehérre festett deszkák borítják.
Itt mutatunk egy Beverly Hills-i villát, amely az ötvenes évek eleganciáját képviseli, itt pedig egyet, amelyben a sziklás-sivatagos táj minden varázsa benne van.
(Forrás: Dezeen, képek: Trend Bell/Dezeen)
erdő | lombház | tengerpart | maine | villa
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



