Erős érzéki tapasztalás a három Michelin-csillagos David Muñoz új étterme

Az étkezés élményét újradefiniáló vállalkozásba fogott David Muñoz, három Michelin-csillagos séf: a dubaji Street XO étterme erős érzéki tapasztalás, akár egy foodie vidámpark.

David Muñoz még tinédzserként zúgott bele a szakácskodásba, miután a szülei nem engedték kosárlabdázni – úgy gondolták, a 170 centis magasságával értelmetlen ebben a sportágban próbálkoznia. Helyette sűrűn látogatták a madridi Viridiana éttermet, aminek aztán döntő szerepe lett az életében.

Egy nagyot ugorva az időben tavaly a madridi DiverXO éttermét – ami merész, kísérletezős konyhát visz mediterrán-kínai-japán fúziós jelleggel – a világ harmadik legjobb éttermének választották. Ehhez képest az eredetileg 2012-ben alapított StreetXO visszafogottabb, megfizethetőbb helynek számított. Ám a frissen megnyílt dubaji egységre ez egyáltalán nem igaz.

A spanyol séf az 1999-ben alapított, világszerte már több mint kétszáz prémium éttermet és bárt tervező LW Design csapatát kérte fel „egy lenyűgöző, a kreativitását felvillantó tér” megalkotására.

Ebből lett a dubaji XO: a Soho élénk karaktereivel, Camden underground hangulatával, és a tokiói Sindzsu negyed káprázatos fényeivel.

A „vízszintes rend, vertikális káosz” tervezési filozófiában a strukturált tértervezés a mennyezeten és a falaknál találkozik a dinamikus művészi káosszal. Belépés egy konténer ihlette fémajtón át; az első benyomás a cirkusz világát idéző kerek függőszékek látványa; egy cikcakkos gyalogátkelő, ami ráadásul tükröződik; egy graffitivel teli sikátort idéző folyosó; aztán Kenneth Cobonpue „akrobata” világítótestjei. Mindez felkészít az erős hangulatra.

Ami különös, hogy a szokatlan, egyedi, önmagában is súlyosan karakteres dizájnelemek mégis valahogyan összekovácsolódnak, a szervezett káosz egy pillanatra sem enged a szorításból, Jean Paul Gaultier streetartos, kárpitozott vörös székei mellett váratlanul nagyméretű terrazzo burkolat fut el, a LED-es tükörképernyők szegmentálják a fő étkezőt, és a végtelen visszaverődés optikai illúzióját keltik.

A konyha mellékállásban színpad is: a páraelszívó feletti függőlámpák színpadi világításként működnek. Futó férfi motívumok figurázzák ki a káosz állandó kergetését. És mindez a teraszon is folytatódik, akrobata szobrokkal, eltűnő cilinderrel, a káosz részeként működő növényzettel. Aki mosdóba megy, a backstage-be látogat: graffiti az ajtón, sminktükör-lámpák, felkészülés a kaotikus előadásra.

Pooja Shah-Mulani és a tervezőcsapata nem mindennapi étkezési élményt varázsolt a One Za’abeel 4. emeletén lévő 1200 négyzetméteres étterembe, az utcai kultúra elemeivel és David Muñoz „számíts a kiszámíthatatlanra” víziójával.

De Dubajt persze másért is megéri felkeresni, mi is eltöltöttünk ott három intenzív napot, máskor meg egyszerűen csak figyeljük az újabb és újabb rekordoképületekkel bővülő városképet.

(Forrás: LW Design, fotók: Ingrid Rasmussen)

foodie | nagy sztori | témapark | étterem | XO Dubai | David Munoz

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom