A brit Water-Filled Glass startup olyan, vízzel töltött üvegtáblákat fejlesztett ki, amelyek a napfényt használják fel egy energiatakarékos fűtési és hűtési rendszer működtetésére.
A Loughborough Egyetem építészeti oktatója, Gutai Mátyás és kollégái, Daniel Schinagl és Abolfazl Ganji Kheybari által 2020-ban alapított Water-Filled Glass (WFG) nevű startup vállalkozás egy szabadalmaztatott technológiával tenné fenntarthatóbbá az üvegezett épületeket.
Ablakaikban az egyes üvegtáblák között egy vékony vízréteg található, amely elnyeli a napfényt vagy a helyiségből távozó hőt. A felmelegedett vizet ezután zárt csövön keresztül, alacsony nyomáson átszivattyúzzák az épület hidegebb területeire vagy a hőtárolóba.
A vízzel töltött üveg a hőenergia elnyelésével azt is szabályozza, hogy az ablakokon keresztül mennyi meleg jut be az épületbe, így csökkenti a légkondicionáló használatának szükségességét is.
– Tudjuk, hogy vizet önteni az ablakba őrült ötletnek tűnik – mondta Gutai a Dezeen-nek. Hozzátette, úgy gondolják, fontos az üvegezésre is gondolni akkor, amikor az épületek energiaigényét vagy a szén-dioxid-kibocsátását csökkentenénk. Meglátása szerint ugyanis az üveg a fűtéshez és a hűtéshez kapcsolódó energiafogyasztás nagy részéért felelős.
Becsléseik szerint – az éghajlattól és az épület üveg illetve fal arányától függően – a technológia körülbelül
huszonöt százalékkal csökkentheti az energiaköltségeket a klasszikus ablakokhoz képest.
A startup első kereskedelmi projektje egy magyarországi ipari épület és egy amerikai lakóépület. Ezek jelenleg is építés alatt állnak. A technológiával készült két épület prototípusa között is megtalálható egy hazai vonatkozás. A Water House 1.0 egy magyarországi kis faház, a Water House 2.0 pedig a tajvani Feng Chia Egyetem pavilonja.
(Forrás: Dezeen, fotók: WFG)
Water-Filled Glass | környezetvédelem | energiahatékonyság | gutai mátyás | wfg | fenntarthatóság
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!




