Az MVRDV megnyerte a torinói Modern és Kortárs Művészeti Városi Galéria felújítására kiírt pályázatot, amely során a múzeum adaptálható kiállítási rendszert és nyitott tárolót kap, hogy még szorosabb kapcsolatot teremtsen a látogatók és a város között.
Nyilvános kiállításon mutatták be a torinói Modern és Kortárs Művészeti Városi Galéria (GAM Torino) tervezett felújítását. A holland MVRDV és a Balance Architettura győztes tervének célja helyreállítani az épület 1959-es minőségét, ám egyúttal felruházni egy 21. századi múzeum alapvető jellemzőivel: nyitottabbá tenni – például nyilvánosan hozzáférhető tárolóval –, valamint kiegészíteni egy rendkívül adaptálható kiállítási rendszerrel és a közönség aktív bevonását segítő terekkel.
A GAM Torino jelenlegi épülete 1959-ben készült el, Carlo Bassi és Goffredo Boschetti építészek tervei alapján. Az épület kezdettől fogva a modern gondolkodás mintaképe volt: fő tömege átlósan helyezkedik el a városi tömbön belül, szakítva Torino ortogonális utcahálózatával, hogy egyenletes fényeloszlást biztosítson a nap folyamán, míg belső terét szabad elrendezésűre tervezték, hogy rugalmasan alakíthassák ki a kiállításokat.
Mostanra azonban a terv eredeti letisztultsága elveszett az új biztonsági követelmények és a szigorúbb múzeumi szabványok következtében, ezzel pedig az épület, a látogatók és a város közötti kapcsolat is átalakult.
A múzeum kertjeit kerítéssel vették körül, és benőtte azt a bambusz; a tetőablakokat lefedték a mesterséges világítás kedvéért; számos tűzlépcsőt helyeztek el a külső oldalon; az utólag beépített belső válaszfalak töredezetté tették a valaha nyitott tereket.
A mostani terv számos ilyen változtatást visszavon, tiszteletben tartva Bassi és Boschetti eredeti elképzelését: a javaslat újra megnyitja a tetőablakokat, és szinte az összes belső válaszfalat elhagyja az épületben, így a galériák ismét világosak és tágasak lehetnek. A tavaly megkezdett munkálatok során a külső tűzlépcsőket máris eltávolították, helyettük egy új, az épületen belüli menekülőlépcsőt építettek, amely az alaprajzban tükrözi az épület eredeti lépcsőjét.
A most már nyitott terű galériákban korlátrács húzódik az épület tartóoszlopai között, lehetővé téve a kiállítófalak, elválasztó függönyök és egyéb kiállítási modulok felülről való felfüggesztését – egyszerű rendszert biztosítva a múzeumi személyzet számára, hogy igény szerint rendezzék át a galériákat.
Ám a legjelentősebb frissítés a földszinten és az alatt történik. Az alagsort nyitott raktárrá alakítják, hogy a közönség bepillanthasson a múzeum működésének kulisszái mögé, és akár a teljes gyűjteményt megtekinthesse.
Ez az új muzeológiai megközelítés a GAM Torinót a világ múzeumainak élvonalába helyezi vissza, csatlakozva olyan intézményekhez, mint a rotterdami Depot Boijmans Van Beuningen – amelyet szintén az MVRDV tervezett – és a londoni V&A East Storehouse, amelyek az elmúlt években úttörő szerepet játszottak a nyitott tárolás gyakorlatában.
A terv a pinceszint felett egy széles, átlós utat nyit a múzeum területén keresztül, a fő galéria alatt. Az üveg felületek révén természetes fényt kap az útvonal, ami kilátást nyújt a földalatti térre, míg éjszaka az alatta lévő raktár világítása éteri fénnyel mutatja az utat.
Ez a szemet gyönyörködtető elem nem egyszerű vizuális változás: az új útvonal nyilvános tér is, ahol számtalan program megvalósítható. Ezenkívül az átlós átvágással a GAM Torino a legrövidebb útvonal részévé válik Torino belvárosa és a Torinoi Műszaki Egyetem, valamint az OGR Torino kiállítóterei között. Így az új útvonal a múzeum és a közönség kapcsolódásának kulcsfontosságú eszközévé válik.
„A tervünk sok szempontból újraértelmezi azokat az ötleteket és azt az optimizmust, ami 70 évvel ezelőtt erősen jelen volt ennek az épületnek a létrehozásakor
– mondta Winy Maas, az MVRDV alapító partnere. – Célunk a lehető legnagyobb mértékben megtisztítani és megnyitni a most még zárt épületet, párbeszédet teremtve múlt és jövő között. Szeretném hinni, hogy ha Carlo Bassi és Goffredo Boschetti ma látná a javaslatunkat, lenyűgözné őket, hogy az új technológia, anyagok és ideálok hogyan tudják az ötleteiket még tovább vinni, mint amennyire az 1950-es években lehetséges volt.”
A bútorok nagy része eredeti lesz, mind a galériában már használatban lévő eredeti tárgyak restaurálásával, mind pedig a régóta raktárban lévő bútorok újbóli bemutatásával. Ez a megközelítés nemcsak az eredeti tervet tiszteli, hanem hozzájárul a felújítás fenntartható jellemzőihez is. Az épület környezeti teljesítményének javítása érdekében tett további intézkedések közé tartozik az üveg tetőablakok teljesítményének javítása, valamint a bontott elemekből származó anyagok újrafelhasználása az újonnan épített elemekben.
A GAM Torino felújításának tervét az MVRDV és a Balance Architettura dolgozta ki, az EP&S Group mérnöki, a Stratosferica pedig köztéri szakértői közreműködésével. A 18 140 m²-en zajló beruházás a Fondazione Torino Musei támogatásának és a Fondazione Compagnia di San Paolo finanszírozásának köszönhetően valósulhat meg. A felújítási munkálatok várhatóan 2027 második felében kezdődnek, a terv LEED Gold fenntarthatósági minősítést céloz meg.
Egy másik torinói óriásberuházás, az új metróvonal állomásait szintén egy rotterdami építésziroda, az UNStudio tervezte. Annál a projektnél szintén figyelembe vették a város történelme, ipari múltja mellett a hangulatát és az új tendenciáit – a kultúra, a kreativitás és a gasztronómia felé való friss elmozdulását – is.
(Forrás: MVRDV, vizualizáció: Antonio Luca Coco, Luana La Martina, Angelo La Delfa, Lorenzo D'Alessando, Stefano Fiaschi)
galéria | építészet | múzeum | olaszország | torino | Balance Architettura
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Új életet leheltek elhanyagolt városi terekbe az Edge Awards győztesei
Acélcsövekkel idézték meg egy gótikus templom örökségét Belgiumban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!






