Miközben egyre több ország szigorít válaszul az omikron alvariánsainak terjedésére, Görögország éppen ellenkező előjellel változtatott a karanténszabályokon.
Úgy döntöttek, hogy most már nem kell izolációba vonulniuk azoknak a turistáknak, akik ott tartózkodásuk alatt fertőződtek meg, és ezzel párhuzamosan a szállodákban is megszűnnek a karanténszobák. Ugyanakkor aki akar, az továbbra is elszigetelődhet, de ez már nem lesz kötelező.
A fertőzött turisták utazhatnak a kompokon, repülőkön és egyéb közlekedési eszközökön
azzal a feltétellel, hogy egész idő alatt FFP2 vagy KN95 maszkot viselnek – amit várhatóan hivatalosan is mindenkinek javasolni fognak majd a nyilvános beltéri helyszíneken.
Kíváncsi vagy, hogy kerül egy ezer négyzetméteres lábnyom egy görög szigetre? És arra, hogy hová kell menni a legszebb görög naplementéért?
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)
karantén | turisták | koronavírus | görögország
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!