Párosz szigetének lakosai megelégelték, hogy egyre nagyobb területet foglalnak el a homokos strandokból a magáncégek által bérbeadott, drága napozóágyak.
A strandolni vágyó helyiek a part szabad használatát követelik, tiltakozásuk példáját pedig először a közeli Naxosz szigetén, majd az ország északi és déli részén található más üdülőhelyeken is követni kezdték, míg egyre nagyobb országos mozgalom nőtte ki magát, melyet a média “törölközőmozgalomnak” nevezett el.
A helyiek élvezik az itteni nyugalmat, ezért nem akarjuk, hogy a strandot olyan vállalkozások foglalják el, amelyeket csak a pénz érdekel, nem pedig a természet és a hangulat"
– mondta egy 53 éves pároszi lakos, Ronit Nesher.
Görögországban a legtöbb part ingyenes és szabadon látogatható, azonban egyre több vállalkozás kap engedélyt napágyak és napernyők bérbeadására. A tiltakozók szerint ráadásul nem is kevés pénzbe kerül az eszközök használata, két nyugágy és egy napernyő ára gyakran meghaladja a száz eurót is egy napra, és sok esetben a vállalkozások jóval túlterjeszkednek az engedélyezett partszakaszon, kevés helyet hagyva azoknak, akik csak a törölközőjüket szeretnék leteríteni.
A pároszi ügyben már ügyészi vizsgálat indult, és a naxoszi csoport is jogi panaszt nyújtott be.
Hogy a nyugágyak mekkora konfliktusforrást jelenthetnek, arra jó példa az az angliai város, amely betiltotta a nyugágyakat, nehogy fegyverként használják azokat.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
törölköző | tengerpart | tiltakozás | Párosz | mozgalom | szabadstrand
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!