Majdnem hatszor olyan gyorsan ment, ahogy szabadna.
A megengedett óránkénti 25 kilométer helyett 112 kilométeres sebeséggel közlekedett Brüsszel belterületén egy elektromos rolleres férfi, a rendőrök visszaesőként előállították - közölte a La Libre Belgique napilap.
A rolleres - aki ezúttal egy kerékpáros felvonuláson vett részt - nem először lépte át jelentősen a megengedett sebességet.
Rendőrségi információk szerint már legalább két alkalommal cikázott az autók között hetven, valamint nyolcvan kilométeres sebességet meghaladva, amit az elkövető által filmre vett és az internetre feltöltött videófelvételek is bizonyítanak.
A hatóságok azt is közölték: idén már több mint ezer elektromos roller vezetője bizonyult szabálytalannak. Az ellenőrzések tanúsága szerint már egy kisebb technikai átalakítás is lehetővé teszi, hogy ezek a járművek akár óránként száz kilométeres sebességnél is gyorsabban haladjanak.
Belgium - ahol az elektromos rollerek már a legtöbb város közösségi közlekedésének is részét képezik - július elsejétől országosan érvényes szabályozást vezetett be ezen közlekedési eszközök használatára. Ennek értelmében a rollerek legfeljebb óránként 25 kilométeres sebességgel közlekedhetnek, és csak 16 éven felüliek használhatják őket. A rollereket egyszerre csak egy ember használhatja, utast szállítani tilos.
A szabályok bevezetését elsősorban a balesetek számának növekedése indokolta. 2019-ben 59 rolleres balesetet regisztráltak, de ez a szám 2021-ben már 1022-re emelkedett, és közülük több halálos kimenetű volt. A közúti biztonságot értékelő friss felmérés szerint a rollereseket érintő, személyi sérüléssel járó balesetek száma idén már eddig több mint háromszorosára nőtt országszerte, 96-ról 296-ra emelkedett.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!