A túl sok turista nemcsak maguknak az utazóknak okoz kényelmetlenséget, de a környeztre is ártalmas.
A vietnami Ha Long-öböl, mely a Világörökségnek is része, a világ egyik legnépszerűbb úti célja. Az őserdővel borított mészkőszigetekkel tarkított tengert rengetegen keresik fel ikonikus, türkizkék vize miatt. Ám éppen ez a nagy érdeklődés okozhatja a vesztét.
Ha Long város gyors fejlődése, ami többek között felvonó, vidámpark, luxusszállodák és több ezer új ház felhúzásával is járt, súlyosan károsította az ökoszisztémát. A projekteknek ráadásul még nincs végük, a múlt hónapban például nagy felháborodást váltott ki a természetvédők körében az a hatalmas építkezés, amely a szomszédos öböl vizein fut keresztül. De nemcsak az építkezések, hanem a környéket elborító szemét is nagy problémát jelent.
Mindennek az egyik következménye, hogy az eredetileg körülbelül 234 ott élő korallfaj mára a felére csökkent.
A másik a turisták csalódottsága. Az utazók többek között repülő hajóval is felfedezhetik az öblöt, amelyben több mint ezerkilencszáz sziget található. Sokan azt mondják, hogy kékebb és tisztább vízre számítottak.
A helyiek között ugyanakkor akadnak optimisták, például az egyik pilóta is bizakodóbb a jövőt illetően. Mint mondta, az elmúlt évtizedben sokkal kevesebb műanyaghulladék jutott a tengerbe, mint korábban, ez pedig nagyon biztató.
Hasonló történt a híres thaiföldi öböllel is, amit végül le is kellett zárni, de a történet úgy tűnik, szerencsésen folytatódik.
(Forrás: Phys, képek: Getty Images, Unsplash)
környezetszennyezés | turizmus | türkiz | ha long-öböl | tenger | vietnam
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!