Három bodzás recept, ami meghozza a nyarat

Azt tartja a mondás, hogy a nyár hivatalosan akkor kezdődik, amikor a bodza virágozni kezd és akkor ér véget, amikor a bogyói beérnek.

A bodzavirágok hetek óta csábítanak bennünket mámorító, édes illatukkal, hogy aztán isteni receptekhez használjuk fel.

A bodzás ételek elkészítése a virág szüretelésével kezdődik. A bodzavirág szedésének legjobb ideje egy száraz, meleg napon van, és csak olyan helyről származó bokorról gyűjtsünk, amelyet a kocsik károsanyag-kibocsátása nem tud beszennyezni. Gyűjtést követően finoman rázzuk meg a virágokat, hogy az apró rovarokat eltávolítsuk, felhasználást megelőzően pedig rövid idő alatt öblítsük le hideg vízben.

Bodzaszörp
  • 1430 gramm kristálycukor
  • 946 milliliter víz
  • 50 gramm étkezési citromsav
  • 30 nagyobb bodzavirág
  • 1 citrom, szeletekre vágva

Elkészítése:

Első lépés: Összekeverjük a cukrot, a vizet és a citromsavat egy lábasban, addig kevergetjük, amíg a cukor fel nem oldódik. Ezt követően levesszük a tűzről és hagyjuk, hogy a szirup szobahőmérsékletűre hűljön.

Második lépés: Vágjuk le a bodzavirág szárait, a virágokat a citromszeletekkel együtt tegyük egy nagy üvegedénybe! Öntsük bele cukorszirupot, törekedjünk arra, hogy a virágok elmerüljenek benne! Fedjük le a tálat és hűvös helyen pihentessük 48 órán keresztül, naponta egyszer megkeverve!

Harmadik lépés: A bodzaszörpöt szűrjük le és adagoljuk csavaros tetejű üvegekbe! Légmentesen lezárva tároljuk!

Piskótatekercs
  • 25 gramm vaj
  • 75 gramm porcukor
  • 1 evőkanál bodzaszörp
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 tojás elkeverve
  • 4 tojás a piskótához
  • 100 gramm porcukor
  • 100 gramm őrölt mandula
  • 200 milliliter tejszínhab
  • jégcukor a díszítéshez

Első lépés: Elsőként készítsük el a túrókrémet! Olvasszuk meg a vajat, majd együk a cukorral, a bodzaszörppel és a citrom reszelt héjával együtt egy közepes tálba! Verjük habosra, majd adjuk hozzá a tojást és keverjük tovább! Adjuk hozzá a túrót, törjük homogén állagúra és tegyük félre!

Második lépés: Melegítsük elő a sütőt 180 ° C-ra, béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral! A tojássárgáját és a cukrot habverővel keverjük addig, amíg a massza ki nem világosodik és sűrű állagú nem lesz! Adjuk hozzá a mandulát! A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a tojássárgáját! Óvatos mozdulatokkal keverjük el, majd kanalazzuk a tepsibe és egy spatula segítségével oszlassuk el! Nagyjából 12 perc alatt süssük aranybarnára!

Harmadik lépés: A kihűlt piskótára rákenjük a túrós tölteléket, és a tejszínhabot, majd feltekerjük és egy tálra helyezzük. Porcukorral megszórjuk és kedvünk szerint díszítjük. Frissen fogyasztjuk.

Fagylalt
  • 110 gramm cukor
  • 500 milliliter tej
  • 3 tojássárgája
  • 200 milliliter tejszín
  • 80 milliliter bodzaszörp

Elkészítése:

Első lépés: Tegyük a cukrot és a tejet egy kisebb lábasba, és melegítsük addig, amíg a cukor fel nem oldódik!

Második lépés: A tojássárgáját felverjük, majd belekeverjük a tejhez. Visszatesszük a tűzhelyre és folyamatos kevergetés mellett hagyjuk, hogy besűrűsödjön. A tűzről levéve félretesszük, hogy kihűljön.

Harmadik lépés: A tejszínt kemény habbá verjük, hozzákeverjük a tojásos krémhez, majd egy műanyag tálba öntjük. Betesszük a mélyhűtőbe és hagyjuk, hogy megdermedjen.

Virágzik a bodza, ezzel pedig hivatalosan is elindult a bodzaszörp-főző szezon. Ha pedig elkészült az isteni virágos szirup, érdemes felhasználnunk egy egészen különleges kuglófhoz is.

(Fotók: Getty Images)

bodza | fagylalt | szörp | variációk | piskótatekercs | recept

FOLYTASD EZZEL

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa