Sörrajongó vagy? Akkor ez a te álommunkád mesés fizetésért

A Harvest Hosts meghirdette a sörkedvelők álommunkáját: egy szerencsés két éven keresztül beutazhatja egy lakókocsival az Egyesült Államokat, közben pedig a legjobb sörfőzdéket keresheti fel és a legfantasztikusabb italokat kóstolhatja meg.

Két év, egy lakóautó, több száz sörfőzde –ez vár arra a pályázóra, aki a Harvest Hosts álommunkáját megnyeri. Az "AleBlazer" névre hallgató pozícióra jelentkező feladata az, hogy meglátogassa a Harvest Host

több mint ötszáz sör- és szeszfőzdéjét és ezekből Észak-Amerika sörútját állítsa össze.

A feladathoz a szerencsés győztes kap egy lakóautót és egy életre szóló Harvest Hosts tagságot is. Persze a költségeket is fedezik: ötven dolláros, azaz

körülbelül húszezer forintos napidíjat kínálnak az AleBlazer-nek,

a szeszfőzdékben az italokhoz ingyen fér hozzá és a lakhatásra sem lesz gondja.

A nyertes feladata a sörfőzdék felkeresésén túl az is, hogy

blogot írjon a helyszínekről, dokumentálja az utazását a közösségi médiában és hasznos információkkal lássa el a jövőbeli utazókat.

Az egyetlen követelmény az, hogy a jelentkező rendelkezzen érvényes jogosítvánnyal az Egyesült Államokban és természetesen 21 évesnél idősebbek pályázhatnak csak a pozícióra.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Harvest Hosts)

sörfőzde | lakóautó | lakókocsi | álommunka | sörgyár

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom