Hawaii az utóbbi időben több olyan intézkedést hozott, melynek célja, hogy megóvja a helyieket és a környezetet a túlturistáskodás káros hatásaitól.
Korábban az állam betiltotta az egyik legnépszerűbb turistacsalogató programját, eltüntette a legismertebb, viszont csak illegálisan megközelíthető látványosságát, és az Airbnb-ket is megszorongatná.
Most pedig azt jelentették be, hogy az államon kívülről érkezők már csak előzetes foglalással látogathatják O'ahu egyik legnagyobb látványosságát, a Diamond Head vulkán páratlan panorámát kínáló túraútvonalát és a tűzhányót körülvevő parkot.
A rendszer a tervek szerint április 28-tól él, és két hétre előre lehet foglalni benne. Ez nem vonatkozik az állam lakosaira, akik ingyen és foglalás nélkül mehetnek be személyigazolvány vagy jogosítvány felmutatásával.
Hawaii hasonló problémával néz szembe, mint például Velence és Thaiföld, hogy egyszerre túl sok ember összpontosul egy helyen, ami nemcsak a kárt tehet az adott környezetben, de rontja a turistaélményt is.
"Az új foglalási rendszer mérsékli a gyalogos forgalom által okozott környezeti hatásokat, csökkenti a járművek torlódását a parkban és a környező negyedekben, és
a látogatóknak is jobb élményben lehet részük"
– írta az intézmény a közleményében.
Mint hozzáteszik, ez a harmadik állami park, amelyhez foglalás szükséges a Hā'ena Állami Park és a Waiʻānapanapa Állami Park mellett, emellett az O'ahu-i Hanauma Bay-re is előzetesen kell jegyet venni.
A Hawaii-szigetek az aktív vulkánoknak köszönhetően folyamatosan változik, de nem emiatt tilos belépni erre a titkos szigetre.
(Forrás: CNN, képek: Pixabay, Wikimédia Commons)
Diamond Head | hawaii | túlturizmus | vulkán
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


