Az építésztáborairól ismertté vált Hello Wood ma már organikusan van jelen a Balaton-Felvidéken, és úgy lett Archipreneur cég, hogy az új utak keresése mellett nem szakad el a hagyományaitól.
Fából építeni messze nem egyenlő a gyerekkorunk nyaralásaihoz hozzátartozó Erdért faházakkal vagy a manapság elsődleges asszociációt jelentő kabinházakkal – ki tudná ezt jobban a hazai faépítészet apostolainál, a Hello Woodnál? A 2010-ben – akkor még építészhallgatóknak szervezett művészeti táborral – indult stúdió tevékenysége szerteágazó, a legfontosabb értékei pedig a nyitottság, a társadalmi felelősségvállalás és az innováció.
Egy túra keretében két, viszonylag friss projektjüket néztük meg testközelből: a veszprémi Közösségek Kertje installációt és a Kapolcsi Sziklák szálláshelyet.
A veszprémi Gyárkert KultúrPark központjába tervezett Közösségek Kertje a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében készült, és a VEB-en részt vevő 116 település összefogásának állít szimbolikus emléket. Ám nemcsak a száznál is több település reprezentálásával jelzi a nyitottságát, de az elkészülés módjával is:
a pagoda tartószerkezete ugyanis a készítés idején éppen felújítás alatt lévő Drechsler-palota régi tetőszerkezetének vörösfenyő deszkázatából készült.
Ezeket a deszkákat máskülönben kidobták volna, most viszont összetartja a számtalan egyedi növényládát, amelyek mindegyikébe a régióra jellemző őshonos facsemetéket és más helyi növényeket ültettek, együtt pedig sokszínű és biodiverz vertikális kertet alkotnak.
Tavaly még csak elmélet volt, hogy az évszakok körforgásával növekszik és erősödik a növényzet, idén tavasszal viszont ennek már látványos eredménye van. A növényzet egyészséges fejlődését ugyanis a szerkezetekbe épített automatizált öntözőrendszer biztosítja, és
minden növény pozícióját úgy határozták meg, hogy az a számára szükséges napsütéses, szél- és csapadékviszonyokat biztosítsa, vagyis a fafajokat a víz- és napigényüknek megfelelő helyzetbe telepíthették.
Kapcsolódik az installáció a helytörténethez is, elvégre mintegy 120 éven keresztül itt működött a régió egyik legnagyobb bútorgyára. 2027-ben a növényládák mindegyike a hozzá tartozó településhez kerül majd, ahol a facsemeték, mint az EKF évet szimbolizáló fák gyökeret ereszthetnek, és tovább nőhetnek, emléket állítva a 2023-as összefogásnak.
Tökéletes nyugalom Kapolcson
A Hello Wood eközben ezer szállal kötődik Kapolcshoz is, mondhatni, ez a második otthona, nem meglepő tehát, hogy itt találjuk a nyitottság és innováció szellemében fogant Kapolcsi Sziklák szálláshelyet, az elsőt, amit a cég házon belül üzemeltet. A nemzetközi díjakkal is elismert kabinok alapjain most két új, tágasabb típus készült, melyek izgalmas csavarral színesítik a korábbi elrendezést.
Kapolcs környéke szinte a cég alapítása óta kiemelt helyszín, miután már 2011-ben szerveztek ide építőtábort (Builder Summit), ami mára hagyománnyá vált, míg a tavaly debütáló Kráter Fesztivált idén már ugyancsak hagyományteremtő szándékkal rendezik majd meg. Innen nézve a Hello Wood Resorts csupán megerősíti a cég organikus jelenlétét a térségben.
Ezek a kabinházak formájukkal, anyagválasztásukkal belesimulnak a tájba, amellett egymástól elszeparáltan működnek, érintetlen privát szférát nyújtva a vendégeknek. A szálláshely egészen pontosan a Vigántpetend melletti, elvarázsolt Csóromföldén épült fel, ahol a kabinok segítenek kapcsolatot teremteni a természettel.
Az új kabinok sötétebb burkolata megidézi a japán égetéses technikát, a Shou Sugi Bant, amitől már kívülről is egyfajta „prémium életérzést” sugároznak, a faburkolatot pedig egy jókora üvegfelület töri meg, ami full HD panorámát kínál a tájra. A sötét tónusokkal és az üveg alkalmazásával a beltér is játszik, fokozatos átmenetet alkotva az átláthatóságban. Ezen kívül az új kabinok a korábbi infraszauna és pezsgőfürdő mellett további extrákat is kínálnak: mindkettő mellé épült egy-egy wellnes pavilon is, azaz elérhetővé vált a szabadtéri jakuzzi használata.
A stúdió nem titkolt célja, hogy a Hello Wood Resorts egész évben növelje a környék látogatottságát, de „Archipreneur cégként” a hosszútávú terveik még ambiciózusabbak, amennyiben nyitna Közép-Európa felé is a turizmusban.
(Fotók: Közösségek Kertje – Palkó György, Szikla Kabinok – Bujnovszky Tamás)
közösségek kertje | hello wood | szikla kabin | kapolcs | veszprém
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!