Rekorddöntés is volt a turisztikai ügynökség szerint.
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra - nyilatkozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Guller Zoltán emlékeztetett, a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott.
2020-hoz képest is jól teljesít szerintük az idei év:
júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után.
A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál. A balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese. Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés.
Az MTÜ vezetője megjegyezte, a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak. Emellett szintén kiderült, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek.
(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)
ügynökség | mtü | turisztika | belföldi turizmus
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!