Szigorítják az óvintézkedéseket Csehországban, a teszt már nem elég.
Csehországban szigorítják a koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseket, és hétfőtől kezdve bevezetik az úgynevezett bajor modellt, amely a Covid-mentesség igazolására nem ismeri el a teszteket – jelentette be Andrej Babis ügyvezető kormányfő szerdán a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva.
Az intézkedést csütörtökön tárgyalja meg a kormány. Babis szerint a miniszterek többsége támogatja ezt az lépést, amelyet szerinte a járványhelyzet rendkívül gyors romlása indokol. A kormányfő azt mondta: ennek az intézkedésnek az érvényesítése nem teszi szükségessé a szükségállapot kihirdetését. A kormány korábban a bajornál szigorúbb osztrák modell bevezetését mérlegelte, de miután ehhez jogi szakértők egy része szerint a szükségállapot kihirdetésére lenne szükség, lemondtak róla.
Hétfőtől kezdve a szolgáltatásokban és a tömeges rendezvényeken csakis a teljes oltási igazolást, illetve a betegségen történt átesés igazolását fogadják el.
A tesztek közül a jövőben csakis a PCR-teszt lesz elfogadható. Aki csak az oltás első dózisát kapta meg, annak a szolgáltatások igénybevételéhez vagy a tömegrendezvényen történő részvételhez még egy PCR-tesztre is szüksége lesz. Az egészségbiztosítók havonta öt PCR-teszt költségeit fogják állni.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
csehország | covid | korona | belépés | szigorítás | PCR-teszt
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!