Hihetetlen, hogy mik voltak a világ leghíresebb embereinek kedvenc ételei

Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, ezek alapján pedig a világ legnagyobb történelmi személyiségei közül többen is meglehetősen furcsák voltak, hiszen olyan ételek kerültek az asztalaikra, mint a teknősleves, vagy a tatu.

Augustus és Julius Caesar

Az ókori Róma nagy császárai nagy rajongói voltak a spárgának. Augustus az al dentét részesítette előnyben, így szinte nyersen fogyasztotta, Julius Caesar pedig a vajon párolt változatért rajongott.

Charles Darwin

Az evolúció teoretikusa diákkorában a lehető legfurcsább ételeket is megkóstolta, így evett sólymot és aligátort is. Úgy tudni, a kedvence a tatu volt, amelynek húsa a kacsára emlékeztette.

Alfred Hitchcock

A britek szeretik a sós pitéket, ez alól pedig Alfred Hitchcock rendező sem volt kivétel. Az ő kedvence a sonkás-hagymás változat volt.

John Irving

Az amerikai író szeretett egyszerű ételt készíteni gyermekeinek, hiszen ezekkel mindig nagy sikert aratott. Az asztalra gyakran került óriási húsgombóc, amit fokhagymával, hagymával és bazsalikommal ízesített.

Honore de Balzac

A francia regényíró igazi ínyenc volt, állítólag száz osztrigát, egy kacsát, két foglyot is meg tudott enni csak vacsorára, hogy aztán éjféltől másnap délig írjon. Emellett csak feketekávét, tojást és gyümölcsöt fogyasztott és megőrült a marcipánért.

Alexandre Dumas

Amikor nem A három testőrt írta, Dumas-t a fényűző párizsi éttermeket járta, az egyikben még saját szobával is büszkélkedhetett. A kedvenc étele egy saláta volt, amit nagyon egyszerűen készített el. Egy főtt tojás sárgáját olívaolajban összetörte, hozzákeverte a kockára vágott uborkát, a szardellát, majd ráaprította a tojásfehérjét is. Sózta, borsozta, kakukkfűvel ízesítette, pici ecettel savanyította. Végül zöld salátával tálalta.

Abraham Lincoln

Az Egyesült Államok legendás tizenhatodik elnöke tipikus amerikainak számított, aki imádta a kávét, a szalonnát és az almás pitét. Ezek bármelyike bármilyen sorrendben jöhetett neki reggelire.

Winston Churchill

Churchill nagy levesrajongó volt. A habart, tejszínes változatokat kevésbé szerette, a húsosaknak azonban nem tudott ellenállni. A kedvencének a teknőslevest mondta, de szerette a curryt és a sajtokat is.

Bonaparte Napóleon

A marengói csirke, Napóleon kedvenc főétele, a marengói csata után kapta a nevét, amelyet Napóleon majdnem elveszített. A történet szerint Napóleont azon a napon nem érdekelte a háborús stratégia, és amikor megkérdezték tőle, mi lesz a következő lépés, azt mondta az egyik tábornoknak, Desaixnak, hogy tegyen, amit akar, de ő vacsorázni fog.

Desaix rohamot vezényelt és megnyerte a csatát, bár aznap életét vesztette. Eközben Napóleon szakácsa minden alapanyagot felhasznált a vacsora elkészítéséhez, amit a csatatér szélén talált.

Az eredmény egy olívaolajon hagymával pirított csirkehús lett, amit felöntött száraz fehérborral, dobott hozzá olívabogyót, paradicsomot és gombát is.

Catherine de' Medici

Az olasz hercegnő hozta el a reneszánszt Franciaországba, amikor hozzáment II. Henrikhez, hogy aztán felvilágosult, kifinomult hellyé alakítsa. Előszeretettel fogyasztott szárnyasokat és articsókát, ez utóbbit afrodiziákumnak tartotta.

Ludwig von Beethoven

Otthon gyakran főzünk olyan fogásokat, amik néhány hozzávalóval, pillanatok alatt elkészülnek. Beethoven sem volt túlságosan kreatív a konyhában, hiszen a történelem egyik legnagyobb zeneszerzője akkor volt a legboldogabb, amikor amerikai sajtos tésztát (mac and cheese) evett.

Wolfgang Amadeus Mozart

A zeneszerző nemcsak zseniális zenész volt, de imádott szórakozni is. A kedvenc ételének a májgaluskás savanyú káposzta számított, ami másnaposságra is jónak bizonyult.

(Forrás: Finedininglovers, fotók: Getty Images)

híres | kedvenc | ételek | hihetetlen | emberek

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom