Ha már egy ideje gondolkozol azon, hogy itt az idő beszerezni egy masszázsmedencét otthonodba, akkor biztosan elkezdted feltérképezni a piac kínálatát. Ez esetben már azt is észrevehetted, hogy a jakuzzik mérete eltérő, vannak kisebb-nagyobb modellek.
Általánosságban elérhetőek kis méretű, kétszemélyes jakuzzik, illetve nagyobb, 5-6 személyes darabok is. De vajon mikor, melyiket érdemes választani? Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat!
Kis méretű jakuzzi pihenéshez
A jakuzzi mérete egy olyan kérdés, amit vásárlás előtt mindenképp el kell dönteni, hiszen ezen utólag már nem lehet változtatni.
Vannak, akik csak saját, esetleg párjukkal történő használatra szeretnének jakuzzit vásárolni. Ez esetben bőven elég egy 1-2 személyes medence is, hiszen így tulajdonképpen nem marad kihasználatlanul a medence, és nem költünk feleslegesen a fenntartására, karbantartására sem.
A kis medencék előnye, hogy otthonunkban is könnyebb elhelyezni ezeket, hiszen szűkebb helyekre is könnyedén elférnek. Nyugalom, a kényelemről nem kell lemondanunk, ugyanis ezek a modellek is ugyanolyan jól felszereltek és alkalmasak a relaxációhoz, mint nagyobb társaik.
Ráadásul még egy fontos előnye a kis méretű jakuzziknak, hogy könnyebben és gyorsabban telepíthetőek, mint nagyobb társaik!
Nagy méretű masszázsmedence szórakozáshoz
Vannak, akik nem elégednek meg azzal, ha csak egyedül vagy kettesben élvezik a forró habokat. Ha szeretnénk, hogy családi, baráti összejövetel alkalmával is tudjuk használni a jakuzzit, akkor érdemes nagyobb verzió után nézni.
A piacon elérhetőek olyan jakuzzik, amelyek akár 5-6 fő fürdőzésére is alkalmasak. Azt azért vegyük figyelembe, hogy a résztvevők testalkatától is függ, hányan férnek el kényelmesen a medencében!
Akár kisebb, akár nagyobb jakuzzit keresünk, a Caldera Spas kínálatában egészen biztosan megtalálhatjuk azt a méretet, amely ideális a számunkra.
További hasznos tippek jakuzzi vásárlásához
Természetesen a férőhelyek száma még nem minden. Van még néhány olyan tényező, amelyet érdemes figyelembe vennünk a masszázsmedence kiválasztása során.
- Akár kültéren, akár beltéren szeretnénk használni a jakuzzit, vásárlás előtt gondoljuk át, hogyan tudjuk felkészíteni a terepet a fogadására. Mivel egy masszív, több tonnás medencéről van szó, ezért mindenképp figyelni kell arra, hogy stabil, egyenletes felületre kerüljön!
- A jakuzzi vízzel való feltöltése is előfordul időnként. Érdemes úgy kalkulálni, hogy vízforráshoz közel helyezzük el.
- A masszázsmedence rendszeres karbantartást igényel ahhoz, hogy mindig a legjobb formáját nyújthassa. Vásárlás előtt tájékozódjunk róla, hogy az adott modell esetén pontosan milyen feladataink lesznek!
Akár nagyobb, akár kisebb társasággal szeretnénk élvezni a jakuzzizást, könnyedén megtalálhatjuk a terveinkhez passzoló méretű medencét!
(Szponzorált tartalom)
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Starazolin szemcsepp: egyre többen küzdenek a száraz szem tüneteivel!
Okosotthon: Eszközök, amelyek valóban megkönnyítik a mindennapokat – Útmutató a modern kényelemhez
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!