Sztrájkolnak a hollywoodi színészek, elmarad a világ egyik legrangosabb filmes díjátadója

A 75. Emmy-díj szervezői bejelentették, hogy a hollywoodi színészsztrájk miatt elhalasztják az eredetileg szeptember 18-ra tervezett díjátadó ceremóniát - számolt be róla pénteken a Variety.com

A szaklap emlékeztetett arra, hogy utoljára 2001-ben kellett elhalasztani az amerikai televíziós akadémia díjainak átadását, akkor a szeptember 11-i terrortámadás miatt novemberben rendezték meg a gálát.

A 75. Emmy-díjátadó új időpontját egyelőre nem határozták meg, a Variety szerint legkorábban augusztus elején jelentik majd be, de a lap úgy értesült, hogy a műsort közvetítő Fox televízió 2024 januárját tartaná megfelelő időpontnak, míg a díjakat odaítélő televíziós akadémia inkább a novembert.

Mivel a forgatókönyvírók céhe (WGA) és a színészek céhe (SAG-AFTRA) által kezdett sztrájkok vége egyelőre nem látszik, a januári Emmy-gála biztonságosabb megoldás lenne. Januárban viszont az Emmy-díjátadó épp a filmes díjszezon közepére érkezne.

"Az ágazat többi résztvevőjéhez hasonlóan mi is reméljük, hogy a jelenlegi céhtárgyalásokon idejében születik minden fél számára méltányos megoldás" - hangsúlyozta múlt heti közleményében a televíziós akadémia, hozzátéve, hogy minden tudomásukra jutó új információt megosztanak.

A televíziós akadémia azt is megerősítette, hogy a Primetime Emmy-díjakról döntő szavazást augusztus 17. és 28. között, az előre bejelentett menetrendnek megfelelően rendezik meg. Az ehhez kapcsolódó kampányban azonban már nem vehetnek részt sem a színészek, sem a forgatókönyvírók a sztrájk miatt.

Az Emmy-jelöléseket július 12-én, alig két nappal a SAG-AFTRA sztrájk kezdete előtt hozták nyilvánosságra. A legtöbb, huszonhét jelölést az Utódlás című sorozat kapta, amelyet a The Last of Us követ huszonnégy jelöléssel és a Fehér Lótusz 23-mal.

(Forrás: MTI, fotó: Getty)

emmy-díj | emmy | sztrájk | díjátadó

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom