Drámai kutatási eredmény: kiszáradhat a világ legkülönlegesebb tengere

A világ nagy tavainak és víztározóinak több mint felében csökkent a vízszint az 1990-es évek eleje óta.  Az elsődleges ok az éghajlatváltozás, de az emberi behatások is hatalmas károkat okoznak. A tendencia tovább növeli a vízhiány miatti aggodalmakat.

Egy friss vizsgálatban egy nemzetközi kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy a világ legjelentősebb édesvízforrásai – az Európa és Ázsia közötti Kaszpi-tengertől a dél-amerikai Titicaca-tóig – az elmúlt három évtizedben veszítettek vízmennyiségükből. A csökkenés évente mintegy huszonkét gigatonnát jelent, ami

körülbelül tizenhétszerese az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának, a Mead-tónak.

Fangfang Yao, a Virginiai Egyetem tudósa szerint a természetes tavak hanyatlásának ötvenhat százalékákért a globális felmelegedés okolható, a fennmaradó hányadért pedig a fenntarthatatlan emberi közreműködés. A kutatás ráadásul azt is megállapította, hogy a nedves területeken is jelentős a vízveszteség, ami különösen drámaivá teszi a hírt.

Úgy tudni, közel kétmilliárd embert érintenek közvetlenül is a kiszáradó tavak káros hatásai.

Éppen ezért a tudósok ismét hangsúlyozzák: meg kell akadályozni az 1,5 Celsius-fokot meghaladó globális felmelegedést, hogy elkerüljük az éghajlatváltozás katasztrófális következményeit. Jelenleg 1,1 fok körül járunk.

A tanulmány szerint a fenntarthatatlan emberi közreműködés miatt kiszáradhat többek között a közép-ázsiai Aral-tó és a közel-keleti Holt-tenger is.

(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)

szárazság | aszály | globális felmelegedés | vízhiány | klímaváltozás | holt-tenger

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés