Bár ettől az évtől könnyebben juthatunk be a szomszédainkhoz, mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha költeni is akarunk.
Még csak három napja vezették be az eurót a horvátoknál, de a közösségi oldalakat máris elárasztották a gátlástalan áremelésekre panaszkodó posztok. Legyen szó élelmiszerboltról, fodrászatról vagy parkolásról, egyetlen, közös probléma sújtja a fogyasztókat: a felfelé kerekítés. Míg egy férfihajvágás néhány napja még 60 kunába (3230 forintba) került, ma már tíz eurót (4000 forintot) kérnek érte, a kávé ára pedig 12-ről 15 kunára (645 forintról 810 forintra) ugrott hirtelen a beszámolók szerint.
Andrej Plenković miniszterelnök már megbeszélést is összehívott az ügyben az illetékes minisztériumokkal, amely az áruházláncok képviselőivel folytatódik, mert, mint a horvát euro hivatalos oldalán írják,
a fogyasztók nem kerülhetnek kedvezőtlenebb pozícióba, mint amilyenben az euró bevezetése nélkül lennének“.
A váltás előtti időszakban kunában és euróban is ki kellett írni az árakat, most pedig továbbra is ennek megfelelően, meghatározott árfolyamon és szabályok szerint kell képezni azokat.
Az általános drágulásból mindazonáltal kiemelkedik egyetlen fogyasztási cikk,
mégpedig a kávé, amelynek ára a fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok szerint a legtöbbet emelkedett. Egy helyen például két kunával (mintegy száz forinttal) kerül többe a felfelé kerekítés miatt.
Mint Ana Knežević, a Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke elmondta, az euró bevezetésekor más országokban is megemelkedtek az árak, és Szlovéniában, Ausztriában és Olaszországban is a kávé sínylette meg a leginkább az átváltást. Mint hozzátette, Horvátországban is ez történik, és a pékségekben is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak.
Tavaly egyébként óriási nyaralási boom volt Horvátországban, és az is kiderült, mi az az öt hely, amit a legeslegjobban imádnak a magyarok a szomszédban.
(Forrás: Total Croatia News, képek: Unsplash, Getty Images)
kávé | drágulás | Horvátország | euró
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!