A helyi turisztikai szövetség szerint konkrétan történelmi a szám.
A Jutarnji List napilap a horvát Turisztikai Szövetség adataira hivatkozva bámulatos számokat közölt:
már 2022 első fél évében 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A lap szerint az első idei erős hétvége a horvát turizmusban egy hónappal megelőzte a tavalyit. A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján jelenleg 640 ezer turista nyaral az országban, ez a szám pedig még ebben a hónapban elérheti a napi egymilliót.
A legtöbb vendégéjszakát a németek töltötték el (4,4 millió), őket az osztrákok (1,4 millió), a szlovénok (1,3 millió), a lengyelek (millió), a britek és a csehek (egymillió alatt) követték.
A legtöbb turistaéjszakát Isztriában (7,9 millió), Split-Dalmácia megyében (15,5 millió) és a Tengermellék-fennsík megyében (4,2 millió) realizálták. A legtöbb látogatót Rovinj (730 ezer ), Porec (560 ezer) és Dubrovnik (530 ezer) fogadta.
A horvát turisztikai szövetség idén 21,4 millió külföldi turistával számol az előfoglalások alapján, ami meghaladja a 2019-es rekordévet, amikor közel húszmillió turista érkezett az országba.
A számok arra utalnak, hogy amennyiben nem történik valami rendkívüli esemény, ez a turisztikai idény eddig egészen történelmi és biztosan emlékezetes marad mind a turisták számát, mind a bevételeket illetően, ideértve az államkasszát is - írta a lap.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
vakáció | utazás | Horvátország | horvát | nyaralás | turizmus
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
