Remek fotókkal bizonyítjuk az állításunkat.
Negyedszer rendezte meg a közösségi fainstallációiról ismert budapesti építészstúdió, a Hello Wood alkotótáborát a tengerentúlon, a Buenos Airestől százhatvan kilométerre fekvő Ceibasban. Az évek során neves nemzetközi építészekkel együtt dolgozó Hello Wood tíz éve indított alkotótábort a Balaton-felvidéken, amely 2017-ben vált exportcikké.
"Büszkék vagyunk arra, hogy egy magyarországi projekt kezdeményezőiként nemzetközi közegben terjeszthetjük tudásunkat, tapasztalatainkat, másoknak inspirációt nyújtva. Nagy szó, hogy évről évre a Lollapalooza Argentina fesztivált is megjárják a tábor alkotásai, így több tízezer ember láthatja testközelből az installációkat" – számol be az egyik alapító, Ráday Dávid.
Az építészképzések sajátossága, hogy a hallgatók nem – vagy csak elvétve – vesznek részt valós építési feladatokban, ezt az űrt hivatott pótolni a program, ahol az egyetemisták nemcsak egy intenzív közösségi élményt, hanem a kézzel építés élményét is megtapasztalhatják. Idén tizenegy installáció készült az Argentínából, Brazíliából, Hollandiából, Paraguayból és Uruguayból érkező oktatók vezetésével az idilli, pálmafákkal szegélyezett birtokon. A dél-amerikai alkotófesztivál helyi partnerek szervezésében valósul meg, a magyar iroda koordinálásával.
argentína | hello wood | építészet | tábor | installáció | fa
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!