Több akciót is hirdetett a Fővárosi Állat- és Növénykert és az Állatkerti Alapítvány az adventhez és a közelgő karácsonyhoz kapcsolódóan: idén először fenyőfát is örökbe lehet fogadni, karácsonyi képeslapküldő szolgálat és adventi nyereményjáték is várja az érdeklődőket.
Az állatkert közleménye szerint az állatbarátoknak idén is jó ajándék lehet az állatkerti állatok jelképes örökbefogadása.
A kiválasztott állatról az Állatkerti Alapítvány a megajándékozandó nevére szóló oklevelet állít ki, amelyhez az állat életrajzi lapja és fényképe, illetve egy nevelőszülői kártya is tartozik: ezzel lehet részt venni az állatkerti nevelőszülők számára évente két alkalommal megrendezett különleges programon, az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóján.
Ebben az évben először az állatkert parkjában álló néhány fenyőt is örökbe lehet fogadni jelképesen. Összesen öt fa van, amely közül választani lehet: Elfie, a tarkakérgű fenyő, Grincs, a himalájai selyemfenyő, Kevin, az araukária, Merry, a mandulafenyő, és Noel, a japán erdeifenyő. A jelképes fenyő-örökbefogadással az Állatkerti Alapítvány szándéka szerint azoknak is szeretnének alternatív ötletet adni, akik vacillálnak az igazi karácsonyfa, a műfenyő vagy más megoldások között.
Az alapítvány karácsonyi képeslapküldő szolgálatán keresztül pedig lehetőség nyílik a távol lakó családtagoknak és barátoknak is széppé tenni az idei ünnepet. A zsiráfos képeslapot az ajándékozó nevében postázzák a megadott címre, Juhász Gyula Karácsony felé című versének egy versszakával kívánva boldog karácsonyt és békés új évet.
December 24-ig mindennap megjelenik az adventi naptár is az Állatkerti Alapítvány Facebook- és Instagram-oldalán, az aznapi ajándékkal, amelyet a napi bejegyzést megosztók között sorsolnak ki. Az állatkert jegypénztárában ajándékutalványt is lehet vásárolni, és naponta 10-től 16 óráig az Állatkerti Alapítvány örökbefogadási irodája és az ajándékbolt is várja az érdeklődőket. Az örökbefogadás és a képeslapküldés azonban az interneten is elérhető.
A karácsonyi ajándékok megvásárlása egyúttal támogatást jelent az állatkert számára is. A koronavírus-járvánnyal összefüggő zárvatartás miatt most minden segítség jól jön a városligeti intézménynek.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
örökbefogadás | budapest | karácsony | állatok | advent | állatkert
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!