Változóan felhős-napos, de enyhe idő várható a tavasz első hétvégéjén.
Folytatódik a megszokottnál enyhébb időjárás a tavasz első hétvégéjén is: pénteken még több helyen lehet eső, majd csökken a csapadékhajlam, és gyengén felhős, napos idő várható 12-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Péntek délelőtt még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat felől csökken a felhőzet, és a déli tájakon több órára kisüt a nap, de az északi területeken egész nap felhős marad az idő. Dél felől csapadékzóna érkezik, és több helyen várható eső, zápor, délután délnyugaton zivatar sem kizárt. A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-17 fok között alakul, de a déli megyékben ennél is melegebb lehet az idő.
Szombat reggelre főleg a Dunántúlon és északkeleten köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely napközben fel is oszlik. Délnyugat felől csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap, de az északkeleti országrészben maradhatnak borult körzetek. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül. A minimum 2-10, a maximum-hőmérséklet 12-19 fok között alakul.
Vasárnap az éjszakai ködfoltok feloszlása után nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk, számottevő csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, Északnyugat-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban általában 2-8, délután 14-19 fok közötti értékek várhatók.
(Fotó: Unsplash)
időjárás | tavasz | meteorológia | március
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!