Az üzleti céllal Magyarországra érkező vendégek számának növelésére és az üzleti rendezvények biztonságos protokolljának kialakítására összefogtak a rendezvényiparban működő szakmai szervezetek – közölte a Budapest Convention Bureau.
A közleményben kiemelték, hogy a látványos növekedést hozó 2019-es év után az idén a koronavírus gyakorlatilag lenullázta az üzleti célú utazásokat és rendezvényeket Magyarországon, főleg Budapesten. A fontosabb szakmai szervezetek ezért a Budapest Convention Bureau és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ támogatásával szeptember 10-én Power of Live Events elnevezéssel programsorozatot tartanak és kampányt indítanak, hogy megmutassák: a szakma felkészült, és képes akár ötszáz résztvevőnél nagyobb üzleti rendezvényeket is biztonságosan, a járványügyi szabályoknak megfelelően lebonyolítani.
A közleményben hivatkoznak a Budapest Convention Bureau 2019-es felmérésének adataira, amely szerint tavaly 1867 nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon, a nemzetközi résztvevők száma csaknem negyvenöt százalékos emelkedéssel 321 124-re nőtt.
A kampány megvalósításában az ötletgazdák, a Special Effects International, a Visual Europe Group és a Bo-Live Branding Agency mellett több iparági szereplő, a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége (Maresz), a Magyar Beutaztatók Szövetsége (Mabeusz), a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) is részt vesz.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
budapest | rendezvény | magyarország | koronavírus | ötletek | programsorozat
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!