Az utasok számára nagyon fontos a biztonság, ezért az egyéni utazásszervezés helyett az utasok sokkal inkább az utazási irodákhoz fordulnak – közölte Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke.
Mint elmondta, "úgy tűnik, idén fellélegezhetünk, és kicsit olyan lesz a 2022-es nyár, mint a koronavírus előtt". A tavaly elindított heti mintegy húsz charterjárat az idénre megduplázódott, a járatok Törökországba, a görög szigetekre, Mallorcára, Egyiptomba, Tunéziába indulnak, így már tizenöt úti cél érhető el ily módon.
Kiemelte, hogy nagyon nagy az utazási kedv, az emberek a pandémia két éve után vágynak a külföldi utazásra. Természetesen a nyári időszakban főként a tengerparti nyaralások számítanak a legnépszerűbb úti célnak, és sokan választják a kulturális körutazásokat.
Az európai úti célokon kívül 2022-ben ismét előkelő helyet foglalnak el a népszerűségi listán olyan országok, mint az Egyesült Államok, vagy Izrael. Természetesen az oroszországi utazásokat törölni kellett - jelezte, hozzátéve, hogy a beutaztatással foglalkozó cégek nincsenek könnyű helyzetben: a pandémia után az orosz-ukrán háború nehezítette a működésüket, és a tengerentúlról érkező vendégek döntését is visszavetette a szomszédos országban zajló háború.
Az 1974-ben alakult MUISZ-nak 164 tagirodája van, amelyek a szervezett turizmus 75 százalékát bonyolítják. Tavaly egymillió utas utazott a magyarországi utazási irodák szervezésében.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
szervezés | utazási iroda | kedvelt | külföld | nyár | mód
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
