Imádtuk idén ezt a három magyar dizájnprojektet

Ebben az évben is bemutattunk figyelemre méltó hazai márkákat az egyedi dizájnú burkolóelemtől kezdve a fémes, lakatos fiúkon át a papírhulladékból csodás tárgyakat varázsoló Paper Up!-ig. Íme az idei kedvenceink!

MOZA – Mert a cementlap menő

A MOZA egy teljesen magyar tulajdonú cég, melyet Kauker Szilvia alapított 2010-ben. Iparművészként kutatta a cementlap hagyományait és a készítés módját, továbbá összegyűjtött sok régi információt a gyártás beindításához. Közben gyermekei születtek, és mivel ő elsősorban iparművész, nem pedig üzletember, elérkezettnek látta az időt arra, hogy kiszálljon a cégből. Idén januártól már az új tulajdonos, Nágel Balázs viszi tovább az ügyeket.

A cementlapok nagyon trendinek számítanak, egyre több enteriőrtervező figyelme fordul a különleges, csaknem egyedi dizájnú burkolóelemek felé.

A cementlapok kézzel készülnek, egy lap legyártása közel húsz percig tart. A MOZA tervezői előszeretettel nyúlnak a tradíciókhoz, használnak régi mintákat.

A MOZA egyre népszerűbb, jelenleg hónapokkal előre tele vannak, és a megrendelőknek bizony egy-két hónapot is kell várniuk, hogy kézbe vehessék a megálmodott cementlapokat. Nagyon menő lett a cementlap, és nem csak amiatt, hogy ősi hagyományokat elevenít fel, miközben egyszerre ipari is.

Magyar, kézműves és abszolút trendi: bemutatkoznak a MOZA cementlapok

A cementlapok trendinek számítanak, mert egyre több enteriőr tervező figyelme fordul a különleges, egyedi dizájnú burkolóelemek felé.

Industreal – Porban az igazság

Az Industrealnál úgy terveznek és építenek, mintha mindig a sajátjukat készítenék el. Számukra ez a műfaj az alkotás és az önmegvalósítás része is egyben, és ebben abszolút örömüket lelik. Valahol a kézművesség és a dizájn határán lépdelnek, keresik a megoldásokat.

“Sokan a fémes, lakatos fiúkként ismernek minket a belvárosi miliőben. Ez abból adódik, hogy ötvös, fémműves tervezőként – a miniatűr precizitást kiegészítve – a hegesztés világában is otthon vagyunk, és a stúdiónk valójában egy műhely, ahol leginkább fém-vas kompozíciókat tervezünk, kísérletezünk és készítünk” – fogalmazza meg az Industreal krédóját Prokai Ádám tervező.

A stúdió alapvető üzleti modellje abból a hiányterületből adódik, hogy közelebb hozza a vasszerkezetek tervezését és gyártását az iparművészethez, illeszkedőbbé tegye a lakossági esztétikumhoz.

Az IDR egy kis dizájnstúdió, amit a tagok döntései, élethelyzetük és jövőképük formál. Nem szeretnék a tervezést dekorációra cserélni, nem fognak blogokat nézegetni, trendeket másolni, és ezeket összedobálva tervezni. In Dust Real, vagyis porban az igazság. Vagy ahogy ők fogalmaznak: "ha elég jó a projekted, bemocskoljuk érte a kezünket mi is."

A kézművesség és a dizájn határán lépdelnek – Industreal-portré

Leginkább fém- és vaskompozíciókat terveznek, de nehezen lehetne meghatározni egy rájuk jellemző hangulatot vagy sémát.

Paper Up! – Papírhulladék volt, egyedi tárgy lett

Azt mondják, ha az ember rátalál az igazi küldetésére, a puzzle összes kis darabja összeáll. Ezt a gondolatot követve pedig elég sorsszerűnek tűnik, hogy Kolarevics Rita műhelye mellett pont volt egy nyomda, ahonnan zsákszámra hordhatta az alapanyagot, ráadásul teljesen ingyen, hiszen az apró, sokszor porszerű papírdarabok csak felesleges hulladékok voltak.

A kezdeti időszakban az ebből készített papírmasszával vont be mindent, főleg tálkák, tányérok és vázák születtek, egy egyszerű konyhai robotgéppel és fazékkal a konyhában.

Csak természetes anyagok kerülnek a Paper Up! termékekbe, így az összes alkotóelem vízbázisú, a ma használt papírcement és lakk pedig még vízállóvá is teszi a termékeket, még ha nem is ez az elsődleges cél.

Ma a legtöbben az egyediség és az izgalmas alapanyag miatt keresik a Paper Up! termékeket, ami elsősorban lámpákat, tálakat, vázákat jelent, de Rita egyedi szolgáltatást is nyújt azzal, hogy megrendelésre bármilyen funkciójú és formájú papírtárgyat legyárt, amelyek pazarul passzolnak például a beton-, fa- vagy bőrkiegészítőkkel.

A magyar dizájner, aki koronát rak az újrahasznosításra – Koralevics Rita és a Paper Up!

Egy lelkes képzőművész, és a projekt, ami már akkor zöld volt, amikor nem volt divat annak lenni.

Ez is érdekelhet:

Ilyen, amikor egy tárgy nem elpusztul, hanem új életre kel

Tatiane Freitas úgy készít kortárs bútorokat, hogy közben azok megőrzik a múlt emlékét is.

(Fotók: Molnár Anikó, Industreal, Paper Up!)

paper up | cementlap | dizájn | ipari | enteriőr

FOLYTASD EZZEL

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Egykori vasútállomásból lett a Google új New York-i irodája

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom