Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi döntése értelmében.
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont pénteki közleménye szerint az IAU február 23-i döntése értelmében
kisbolygót neveztek el az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról, a januárban elhunyt Tarr Béla filmrendezőről, valamint a 101. életévében járó Kubovics Imre geológusról.
A névötleteket Sárneczky Krisztián, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Piszkéstetői Obszervatóriumának tudományos munkatársa nyújtotta be, aki számos kisbolygót és több szupernóvát is felfedezett már.
Tájékoztatásuk szerint Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat, amelyek eddig csak ideiglenes számjelzéssel szerepeltek a nemzetközi nyilvántartásban. A kisbolygók a csillagász javaslatára most nyerték el végleges nevüket.
(Forrás: MTI, fotó: Unsplash)
Krasznahorkai László | Kubovics Imre | elnevezés | tarr béla | csillagászat | kisbolygó
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!