Az indiai hatóságok példát statuáltak.
Az észak-indiai Rishikesh népszerű turistacélpontnak számít a külföldi turisták körében, ugyanis fontos spirituális központ, 1968-ban például a Beatles tagjai is megfordultak ott.
Az egész Indiát érintő lezárások miatt mintegy hétszáz nyugati turista ragadt az országban, akikre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a helyiekre: csak a szükséges bevásárlások miatt mehetnek az utcára, kirándulniuk nem szabad. Turistaként betartani ezt nem lehet könnyű, és sokaknak nem is sikerült, rájuk csapott le az indiai rendőrség az előző hétvégén.
A mit sem sejtő osztrák, ausztráliai, izraeli és mexikói turisták tízfős csoportját a Gangesz partján állították meg, és ott helyben kiszabták rájuk a büntetést. Ez a bírság eléggé rendhagyó volt, ötszázszor le kellett írniuk a következő mondatot:
Sajnálom, hogy megszegtem a kijárási tilalmat!
A hatóságok a kissé abszurdnak hangzó, a régi idők pedagógiai módszereit megidéző lépéssel példát akartak statuálni az országban rekedt hétszáz turista előtt, akik egyébként önhibájukon kívül nem tudnak visszatérni hazájukba. Az 1,3 milliárd lakosú India mintegy két hete jelentette be az országos karantént, ami a vonat- és a légi közlekedés azonnali leállítását vonta maga után. Az országban rekedt turisták kimenekítése a blokád miatt sok országnak komoly gondot okoz.
A blokádot megszegőkre egyébként az indiai rendőrség kreatív büntetéseket szab ki: van, akinek guggolásokat és szökdeléseket kell végeznie, volt, akire megszégyenítésképpen koronavírust szimbolizáló sapkát adtak, de sajnos akadtak kevésbé humoros esetek is. Április 11-én egy ellenőrzőpontnál a rendőrök megverték egy Pandzsábba tartó autó utasait, mire az egyik sértett karddal súlyosan megsebesített egy rendőrt.
turizmus | karantén | india | koronavírus | büntetés
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Óriásit húz a Wizz Air, alighanem minden utas imádni fogja ezt az újítást
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


