A sivatag hőjétől és homokviharaitól is véd ez az épületegyüttes

A hindu és a mogul építészet klasszikus elemeit felhasználva tervezett a Sanjay Puri Architects négygenerációs családi birtokot a legnagyobb indiai államban, Rádzsasztánban: ez a Narsighar ház, ahol megéri tenni egy alaposabb sétát.

India legnagyobb állama, az ország észak-nyugati részén fekvő Rádzsasztán száraz, sivatagos régiójában épült fel a Narsighar ház. A tervező Sanjay Puri Architects az elmúlt évszázadokban meghatározó alapelveket alkalmazta: a passzív hűtés érdekében belső udvarok, patiók, teraszok, medencék, kerti tavak és különböző árnyékolt területek tagolják az épületeket.

Ugyancsak az árnyékolást és hűtést szolgálják a jellegzetes, homokkőből faragott, vastag „dzsámi” paravánfalak.

Az áttört paravánok nemcsak elnyelik a hőt, de a térségben gyakran előforduló homokviharoktól is védik a lakókat. Nem véletlen, hogy minden lakóteret ilyen árnyékoló fal óv ebben a házban is.

A négygenerációs család megrendelésére épült kilenc hálószobás Narsighar házban a sajátos tervezési elvek mellett kizárólag helyi mesteremberek által megmunkált helyi anyagokat használtak. Sőt visszaköszönnek a hagyományos rádzsasztáni építészet elemek is: a mogul boltívek és ablakformák, a mintás kőfalak, a kőpergolák, az intarziák, a faragások, a lépcsők és rámpák használata. A márványmegmunkálás, a főfaragás. az ácsmunkák és a tükörberakások is helyi mesterek munkái.

Bár az áprilisban átadott ház nagynak tűnik (az is: 3300 négyzetméter), a terület több mint negyven százaléka nyitott udvar, közlekedő vagy fedett terasz. Minden tömeg egyedi, az otthon pedig a különböző tömegek kompozíciója. Jellemző, hogy ugyan a legtöbb szoba belmagassága négy méter, nagyon változatos az eloszlás: a fő nappali 6,5 méter, a központi udvar 12, az északi és déli udvar 8-8, míg a kültéri patio 3,6 méter magas. Noha a hőségtől való védelem meghatározó szempont, azért a közvetett napfény minden teret átjár: a boltíveken és csipkézett kőfalakon átszűrődve változatos árnyékmintákat vetítenek a belső terekbe a nap folyamán.

(Forrás: Sanjay Puri Architects, fotó: Vinay Panjwani)

képgaléira | rádzsasztán | india | építészet | hindu | mogul

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom