Első a biztonság!
Ingyenes taxiszolgáltatást biztosít az andalúz Macarena városa a nők számára annak érdekében, hogy a hamarosan kezdődő hatnapos helyi fesztivál idején biztonságosan érjenek haza éjjel – közölte a helyi önkormányzat.
"Azért harcolunk, hogy városunk női félelem nélkül, szabadon és egyenlően szórakozhassanak" – hangsúlyozta a városháza közleményében.
A Granada mellett fekvő városban az ünnepségek idején este 22 óra és reggel 6 óra között vehetik igénybe a nők az ingyenes fuvart. Az erre feljogosító lila színű jegyet a fesztivál helyszínén lehet beszerezni.
Az önkormányzat és a taxitársaság között létrejött megállapodásban azt is kikötötték, hogy a sofőr várja meg, amíg utasa biztonságosan beér lakhelye kapuján.
Spanyolországban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a nők védelmére a különböző fesztiválok és ünnepségek idején, amióta 2016-ban a világhírű és külföldről is hatalmas tömegeket vonzó pamplonai San Fermín-ünnepen öt férfi csoportosan megerőszakolt egy fiatal nőt.
Az ügy óriási visszhangot és felháborodást váltott ki a dél-európai országban, amelynek hatására idén májusban a spanyol parlament elfogadta a kormány "szexuális szabadságot garantáló" törvénytervezetét, amelyben nemi erőszaknak minősítenek minden,
egyértelmű beleegyezés nélküli nemi aktust.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
macarena | nők | andalúzia | taxi | ingyenes | biztonság
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!