A szenteste egyik klasszikus fogása a halászlé, amelynek elkészítése nagy rutint igényel, nem csoda, hogy sokan döntenek úgy, az ételt egy jól ismert és megbízható vendéglőből rendelik meg karácsonyra. Érdemes ugyanakkor odafigyelnünk a rendelési időkre, ezek ugyanis eltérőek lehetnek.
Összeállításunkban három olyan éttermet mutatunk, ahol garantáltan nem fogunk csalódni az ünnepi levesben.
Párisi Passage Café & Brasserie
A Párisi Passage étterem karácsonykor is elvarázsol bennünket, zseniális bajai halászlevüket házi gyufatésztával 3990 forintért rendelhetjük meg.
Ha azonban az egész menüt tőlük szereznénk be, erre is van lehetőség. Hatfogásos menüsorukban a halászlé mellett kétféle előétel, töltött káposzta, gesztenyével töltött pulykamell és a klasszikus bejgliválaszték is megtalálható. A rendeléseket egészen december 21-ig várják, a fogásokat pedig személyesen lehet átvenni a Petőfi Sándor utcai bejárat felől.
Textúra
Sárközy Ákosék pontyhalászleve a klasszikus ízvilágot idézi meg, és jóval kedvezőbb áron, adagonként 1990 forintért beszerezhetők.
A Textúra emellett szintén készül autentikus karácsonyi menüsorral, amelyben panírozott pontypatkó és szürkeharcsa, göngyölt pulyka aszalt gyümölcsökkel és csomborral ízesített csülkös erdélyi töltött káposzta is megtalálható. A rendeléseket december 20-ig lehet leadni, a személyes átvételre pedig december 24-én délelőtt nyílik lehetőség.
Vendéglő a KisBíróhoz
Karácsonyi Túlélőcsomagot kínál Bíró Lajos is, akinek a halászelve legalább annyira ikonikus és legendás, mint kemencés töltött káposztája, vagy kacsamájjal töltött csirkéje.
A pontyhalászlé nemcsak készítője miatt különleges, hanem azért is, mert családi recept alapján fő, amelyet annyira követ az étterem, hogy még a bele kerülő pirospaprikát is Paksról szerezték be.
Ráadásul sziki pontyfilével kínálják, és egy jókora adag gyufatészta is jár mellé. Hat deciliternyi halászlevet 25 dekagramm ponttyal 3990 forintért tudjuk megvásárolni. A rendeléseket viszont december 17-ig várják csak, ezért a leadásokkal igyekezni kell.
Ez is érdekelhet:
(Illusztráció: Getty Images)
szegedi halászlé | bajai halászlé | halászlé | ünnep | karácsonyi | vacsora
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

