A leggyönyörűbb olasz tájakon utazhatsz az Urániában hónapokon át, csak jegyet kell váltanod rá. Ha szereted Olaszországot – és miért ne szeretnéd –, akkor ezt a programot nagyon imádni fogod.
Tizenkét filmmel folytatódik idén az Uránia Nemzeti Filmszínház Itáliai utazás című vetítéssorozata, amely február 14-től június végéig az olasz tájakhoz, városokhoz kötődő, új és klasszikus játékfilmeket mutat be a Budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésével.
A sorozat negyedik évadának programja ezúttal nyolc régiót érint, és elsősorban közép- és dél-olasz helyszínek köré szerveződik. Hangsúlyos szerephez jut az alkotásokban Róma és környéke, fontos filmek érintik Toszkánát, Emilia-Romagnát és Abruzzót, de az Uránia nézői megismerhetik a délebbi tartományokat: Campaniát, Basilicatát, Pugliát és Szicíliát is.
A 2022-es válogatást több évforduló is befolyásolta; idén Pier Paolo Pasolini születésének századik évfordulójáról emlékeznek meg egy születésnapjához közeli vetítéssel, amelyen a Mamma Róma című klasszikus kerül mozivászonra. A legendás színésznőt, Monica Vittit, aki tavaly novemberben töltötte be kilencvenedik évét, első nagy sikerével, A kaland című Antonioni-filmmel ünneplik.
A tavaly elhunyt Lina Wertmüllertől, az első Oscar-jelölt rendezőnőtől Baziliszkuszok című filmjével búcsúzik a sorozat, amely olyan sztárokat vonultat fel, mint Anna Magnani, Elio Germano vagy Toni Servillo.
Lesznek közönségtalálkozók is: Paolo Genovese és Alberto Rizzi egy-egy új filmjét kíséri el Budapestre. A vetítések előtt az olasz film és kultúra ismerői tartanak bevezetőt, majd a filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
A vetítéssorozat teljes programja itt érhető el.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
mozi | táj | film | olasz | uránia | jegy
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Több mint két méter magas, kézzel festett húsvéti tojásokat láthatsz a határ közelében
Ebben a gyönyörű olasz kisvárosban tavasszal minden a citrom körül forog
Jön a tavasz legizgalmasabb balatoni programja
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
