A jegyellenőrök sztrájkja jelentős fennakadásokat okozott pénteken a vasúti közlekedésben Franciaországban. A munkabeszüntetés folytatódik egész hétvégén, miközben az iskolai síszünet miatt sokan indultak útnak.
A vonatok csütörtökön este 8 óra és hétfő reggel 8 óra között jelentős fennakadásokkal közlekednek - figyelmeztetett előre az állami vasúttársaság, az SNCF.
A nagysebességű vonalakon a felére csökkent a szolgáltatás, és fennakadások vannak az európai útvonalakon, például a Párizs és London között közlekedő Eurostar vonalon is. A szuperexpressz, a TGV minden régióban közlekedik, de nem minden francia tud majd utazni - jelezte csütörtökön Christophe Fanichet, az SNCF utazási igazgatója.
Elsőbbséget élveznek azok a vonatok, amelyekre minden jegy elkelt,
és februárban (a síszünet miatt) ezek az Alpokban közlekedő vonatok - tette hozzá, anélkül, hogy megemlítette volna a Pireneusok síparadicsomaiba közlekedő járatokat.
Az alpesi üdülőhelyekre tartó és onnan induló vonatok, amelyekre mindegy jegy elkelt, menetrend szerint indulnak, más útvonalakon, például a délnyugati Bordeaux irányába Párizsból a vonatok hatvan százalékát törölték.
Az utasokat, akiket szerdán SMS-ben és e-mailben értesítettek, arra kérte az SNCF, hogy amennyiben lehetséges, halasszák el az utazásukat.
(Forrás: MTI, fotó: Getty)
vonat | jegyellenőr | sztrájk | franciaország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
3 kevésbé ismert európai sziget, amit most kezd felfedezni a világ
6 országon vezet keresztül Európa legújabb szuper túraútvonala
Az Atlanti-óceánra néző és a kaktusz fellegvár – íme a legpompásabb kertek
5 dolog, amit az olaszok szerint bárcsak tudnának a turisták, mielőtt Olaszországba utaznak
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!