Jobban kapcsolódunk a természethez, mint gondolnánk

Az ökopszichológia tudománya meg is magyarázza, miért.

Az elmúlt néhány hónapban – vagy mondjuk inkább, hogy az elmúlt egy-két évben – elképesztő gyorsasággal nőtt a természetben levezényelt, szervezett séták száma, berobbant a köztudatba az erdőfürdőzés, és nem kis népszerűségre tett szert, a lapokból pedig megállás nélkül folynak az ember és a természet kapcsolódásáról szóló cikkek.

Az ökopszichológia – más néven környezetpszichológia – a pszichológia egyik mellékága, ami szinte biztos, hogy hamarosan meghatározó szerepet tölt majd be minden gondolkodó ember életében, ugyanis a klímaválsággal, a környezetvédelemmel és az ember természethez való visszatérésével foglalkozik.

Hogy ne csak egy általam megfogalmazott definícióval tudjak szolgálni az ökopszichológiát illetően, felrobogtam az ecopsychology.hu-ra, ami 2015 óta szolgáltat hiteles információkat a témáról. Ők a következőképpen határozzák meg a tudományág lényegét:

“Az ökopszichológia transzdiszciplináris tudományterülete az élő rendszerekkel való kapcsolatunkra és ezek pszichológiai vonatkozásaira hívja fel a figyelmet. Fontos jellemzője, kiindulópontja a rendszerszemlélet, amelynek értelmében az ember mélyen és elválaszthatatlan módon illeszkedik a természeti rendszerekbe, hiszen a globális anyagkörforgás és energiaáramlás részei vagyunk, bioritmusainkat pedig a természeti változások határozzák meg. Továbbá az első olyan tudományterület, amely pszichológiai szempontból közelíti meg azt a globális válságfolyamatot, amelyet ma klímaválságnak, klímakatasztrófának, illetve az ökológiai rendszerek összeomlásának nevezünk. Ugyanakkor az emberi egészséget a természeti rendszerek kontextusában értelmezi, és az ökológiai kapcsolatok (azaz az élő rendszerekkel való kölcsönhatások) minőségével összefüggésben fogalmazza meg.”

Röviden és tömören: az ökopszichológia segít abban, hogy észrevegyük, azért, mert emberek vagyunk, még nem vagyunk magasabb rendűek a növényeknél, az állatoknál vagy bármilyen más kis lénynél, akik rajtunk kívül az ökoszisztéma részei.

Sajnos a modern ember egyik legnagyobb hiányossága – akinek nem inge, ne vegye magára – , hogy nem a körforgás részeként, sokkal inkább egyfajta mindenhatóként látja magát, akinek kontrollja van a környezete felett.

Nádasokat égetünk fel, esőerdőket írtunk ki, veszélyeztett állatfajokra vadászunk, eltaposunk virágokat és természetes, zöld környezeteket alakítunk át mesterségessé csak azért, mert az érdekeink épp úgy kívánják. Elborít minket a beton, a vas és a műanyag, a nagyvárosokban fuldoklunk a szmogtól, és lassan a legnagyobb luxus lesz, hogy vidéki környezetben pihenhetünk vagy élhetünk. (Ez utóbbinál talán nem is kell jövő időben beszélni, elég csak ránézni az aktuális ingatlanárakra például a Balatonnál).

A környezetpszichológia fő hipotézise, hogy az ember testi-lelki jólléte és a természet állapota szoros összefüggésben állnak egymással. A szakemberek szerint a klímaválság és a természetes rend összeomlásának, sőt a pszichés betegségek többségének is az lehet az oka, hogy az elmúlt évtizedekben az emberiség egyre inkább távolodik a természettől, már kevésbé vagyunk részesei a már említett körforgásnak, ezáltal hatalmas káoszt okozva a földön.

Jó hír viszont, hogy nagyon úgy néz ki, egyre többen gondoljuk azt, hogy helyre kell állítani az egyensúlyt. Lassan kezd beszivárogni a mindennapokba az ökotudatosság, és az önismereti könyvek is gyakrabban emlegetik a természethez való visszatérés fontosságát, mint mondjuk tíz-húsz évvel ezelőtt – ez pedig nem véletlen. Japánban már régóta tudják, hogy például egy kiadós erdőfürdőzés – vagy ahogy ők hívják sinrin-joku – segíthet normalizálni a vérnyomást, csökkentheti a vércukorszintet, erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, miközben nagyban növeli a koncentrációt és az olyan sejtek számát is, amelyek segítenek legyőzni a fertőzéseket és a daganatok kialakulását.

Én évek óta ölelgetem a fákat egy-egy séta vagy kirándulás alkalmával, és amíg régebben kinevettek érte, vagy valamilyen ezomókusnak tituláltak, ma már egyre kevesebben furcsállják ezt a szokást, köszönhetően a legújabb kutatásoknak. (Milyen furcsa az ember, nem igaz? Tudományos bizonyítékokra van szüksége még ahhoz is, hogy elhiggye, ha bármilyen módon kapcsolódik a természettel, az őskörnyezetével, az jót tehet neki.)

Mivel a fák közvetlenül csatlakoznak a föld legmélyebb rétegeihez, képesek leföldelni, azaz kivinni a negatív töltést a testünkből,

vagyis szó szerint megszabadítanak a feszültségtől, néhányan pedig különleges illatanyagaikkal képesek stimulálni az agyunkat vagy épp beindítani a már említett ölősejtek a termelődését.

Tagadhatatlan, hogy számtalan jótékony hatása van annak, ha harmóniában élünk a természettel, arról nem is beszélve, hogy ha a környezettudatos életmódot választjuk, nagyobb biztonságban tudhatjuk a következő generációkat. A bizonyítékok arra, hogy milyen módon zsákmányoltuk ki eddig a földet, pallosként lebeg a fejünk felett. Olvadó jéghegyek, természeti katasztrófák, újonnan megjelenő vírusok, és több száz, kihalófélben lévő állat- és növényfaj kongatja a vészharangot, amit már lehetetlen nem észrevenni.

Felesleges klímaszorongóvá válni, inkább cselekedjünk minél többen! Térjünk vissza a természethez, becsüljük meg, hiszen egyek vagyunk vele! Éljünk az ökopszichológia elméleti hátterével és a hozzá tartozó gyakorlattal, az ökoterápiával, beszélgessünk többet a megoldásról, és ösztönözzük erre a környezetünkben élőket is!

Ez is érdekelhet:

ökopszichológia | klímaválság | pszichológia | kult | környezettudatosság