Itt a legújabb trend, ami az úti cél helyett magát az utazást ünnepli

A pandémiát követően sokan vágytunk arra, hogy ismét visszatérhessünk kedvenc tevékenységünkhöz, az utazáshoz. Persze nem akartuk azonnal bejárni a világot, már annak is örülhettünk, ha kiszakadva a négy fal közül, a legjobb belföldi úti célokat vehettük fel a radarunkra.

Ez volt a "bosszúutazás", amely során csak azért indultunk útnak, mert végre megtehettük. Ennek az ideje azonban úgy tűnik, lejárt. Ma már nem dühből csomagolunk, hanem az utazás élményéért.

Ez a journey travel, az új trend, ami világszerte hódít.

Mi is az a journey travel?

Az új trend szellemiségében utazók nem egyetlen úti célt választanak, hanem igyekeznek kihasználni az utazás teljes idejét a felfedezésre. Mindeközben nagyfokú nyitottságot mutatnak arra, hogy

új dolgokat tanulhassanak távollétük ideje alatt.

Az is előfordulhat, hogy a digitális nomád lét elterjedése miatt meglátogatnak egy országot, és soha többé nem térnek vissza addigi otthonukba. Meglehet, hogy éppen egy hajóúton éri őket olyan felejthetetlen élmény, amelyek újra és újra visszacsábítják a fedélzetre.

A journey travel szerint tehát az egyik helyről a másikra való eljutás határozza meg, nem pedig a végcél. Ez idő alatt pedig az utazók mindent jobban meg tudnak élni a jelenben, új kapcsolatokat alakítanak ki, valamint olyan dolgokat tapasztalnak meg, amelyekre másképp nem nyílna lehetőségük.

Nyitottnak lenni az új élmények előtt

A journey travel az utazás alatti élményekre összpontosít. A felfedezés iránti vágy pedig sokszor alulértékelt, ám mégis festői helyekre viszi el. Ez a trend akár költséghatékony is lehet, főként akkor, ha rugalmasan, nagyfokú spontaneitással űzik a turisták és

például az utolsó pillanatban döntenek egy repülőjegy megvásárlása mellett.

Ez azonban nem jelent minden esetben szervezetlenséget, sőt sokszor kifejezetten strukturált, jól megszervezett utazásról van szó. Ilyen lehet egy hosszabb vonatút is, amelynek során például Európa legkülönbözőbb helyein szállnak le az utazók, lehetővé téve számukra azt, hogy

minden, az útjukba sodort rejtett kincset felfedezzenek.

Ironikus, de ilyenkor a végcél az, amire a legjobban vágynak és amire leginkább gondolnak, hiszen az könnyen a kalandjaik végét is jelentheti egy időre.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty)

journey travel | trend | utazás

FOLYTASD EZZEL

Újgenerációs luxus óceánjáró emeli új szintre a hajózás élményét

Ide mennek ősszel a magyarok: ezekre az itthoni helyekre érkezik a legtöbb foglalás

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Így tart ki veled még szeptemberben is a nyár Buda titkos kertjében!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom