Jože Plečnik munkássága úgy ékeskedik a huszadik századi építészeti irányzatok között, mint egy vulkánban repkedő fehér holló. Az elején nem tudni, hogy került oda, azt sem, hogy merre tart, szárnymozgása azonban előbb-utóbb teljesül rabul ejti a bámészkodót, és persze átformálja a tűzhányó ábrázatát is.
Jože Plečnik építészeti munkássága jóformán semmihez sem hasonlítható, nehezen besorolható és kategorizálható, na és körüllengi egyfajta misztérium, ami a szakma iránt kevésbé érdeklődő mezei halandókat is magával rántja.
A szlovén építész életműve mindezek ellenére nem túl ismert, ennek pedig számos oka van. Egyrészt tudatosan dolgozott azért, hogy kiírassa magát a modern irányzatok közül, mellette pedig ügyesen tartotta a két lépés távolságot a különféle izmusoktól és irányzatoktól; és mondhatni hab a tortán, hogy kortársaival sem ápolt szoros kapcsolatot.
Ezekből pedig szinte következik, hogy az építészeti kánon bizony átnézett rajta.
Életművének fontossága mondhatni halála után húsz évvel merült fel jobban, amikor a külföldi kutatók a hetvenes évek végén, a posztmodern forradalom hatására érdeklődni kezdtek ismét az individualista építész munkássága iránt.
Jože Plečniknek nem volt az erőssége az iskolai tanulás, így műbútorasztalos édesapja már a gimnáziumi évek alatt felvette tanulónak saját műhelyébe, ahol aztán rajztehetségével, elmélyült koncentrációjával és gyakorlati érzékével kitűnt inastársai közül.
Később elkerült rajzolónak és bútortervezőnek egy bécsi céghez, ahol közelebb került a manierizmus és a barokk, valamint a rokokó dekorativitás formai jegyeihez, valamint
az újabb keletű művészeti irányzatok, az impresszionizmus és a szimbolizmus iránt is komolyan érdeklődni kezdett,
a legnagyobb hatást pedig talán Otto Wagner: Moderne Architektur című könyve gyakorolta rá. Jože Plečnik már ekkor is elfogult lelkesedéssel vallotta azt, hogy az építészet alapos újragondolása és megújítása egy élhetőbb és emberibb világot eredményez.
Később személyesen is megismerkedett fiatalkori idoljával, Wagnerrel, majd 1894-től dolgozni kezdett nála. Ahogy telt s múlt az idő, jobban belevetette magát az ókori, ókeresztény templomépítészetbe, a korai és a késő reneszánsz építészet mélységeibe, és egyre idegenebbnek érezte a Wagner-iroda technicista alkotó- és szemléletmódját.
Mondhatni egyedül tervezte meg a bécsi városi vasút Roßauer Lände és Schottenring állomásépületeit. 1901-től fogva pedig önállósodott, és mintegy tíz éven át, egészen 1911-ig dolgozott szabadúszó építészként.
Ez idő alatt családi házakat, üzleti és lakóépületeket, emlékműveket és belső tereket tervezett.
Első lakóházait Ausztriában érdemes keresni – Langer-villa, Loos-villa, Langer-bérház, Zacher-bérház –, ezekre a hagyományos, puritán, geometrikus alaprajz jellemző, az épület homlokzatainak különlegessége pedig a „rácsszerűen” ráolvadó tégla- és kőborítás.
Miután Plečnik nemet mondott a bécsi és monarchiabeli művészetet ekkor meghatározó szecessziós irányzatra, visszanyúlt Szlovénia szláv-szakrális építészeti gyökereihez. Későbba Prágába költözött, ahol az Iparművészeti Iskola professzora lett, ezalatt számos épületet, bútort és kegytárgyat tervezett; a prágai vár főépítészeként pedig kerteket, udvarokat és belső tereket renovált.
Később visszatért a szlovén fővárosba, ahol felújította a Gradaščica folyó partszakaszait, átalakította a Tivoli parkot, továbbá
a második világháborúig megannyi szlovéniai közteret és épületet tervezett meg.
Három közép-európai fővárosban, Prágában, Bécsben és Ljubljanában is óriási hatást gyakorolt a modern városkép kialakulására; életművének fő hagyatéka mégis az, hogy
Ljubljana mai városképét az „új Athén” szellemében alakította ki.
Ügyesen játszadozott a vízzel és a szárazfölddel, mondhatni kidolgozta a hellén építészet modern kori, közép-európai változatát.
Ars poeticáját a szlovén építész így foglalta össze:
„Pókként fűzöm szálaimat a hagyományhoz, hogy belőlük megszőjem saját hálómat.”
Határozott, markáns stílusát a szlovén főváros szinte minden porcikáján magán viseli, kis túlzással az is elmondható, hogy Ljubljana Plečnik élő-lüktető műalkotásává vált.
Ez is érdekelhet:
Fotósok, művészek, geológusok és festők fogják ideérve azt érezni, mintha csak hazataláltak volna egy történelem előtti világba.
szlovénia | Ljubljana | nagy sztori | építészet | Jože Plečnik
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!