A bolgár Fekete-tenger partján működő turisztikai vállalkozások körében elterjedt vélemény, hogy az utazók a környezetszennyezéstől tartanak, és ezért estek vissza a foglalások.
A félelem nem teljesen alaptalan, ugyanis a katasztrófa során keletkezett törmelék, amelyben fel nem robbant aknák is találhatók, a Dnyeperen egészen Ukrajna Fekete-tengeri partvidékéig sodródott. Bolgár szakértők azonban az ország partjainál nem találtak bizonyítékot a szennyezésre.
Mint Yamor Dimitrov, a bolgár vízügyi hatóság munkatársa elmondta,
a Fekete-tenger északi partvidékén eddig vett mintákban nem mutatható ki megemelkedett szennyezésmennyiség, és már tavaly június óta így van.
Az idegenforgalmi szakemberek más tényezőket is látnak a látogatószám csökkenése mögött, és olyan is van, aki szerint az ország turisztikai ajánlatai egyszerűen nem elég vonzóak, és a hibát nem kívül kell keresni, hanem a termékek szerkezetében és minőségében.
Akárhogy is, az biztos, hogy Bulgária továbbra is Európa egyik legmegfizethetőbb tengerparti úti célja.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
Bulgária | fekete-tenger | gát | gátszakadás | Kahovka
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
