Járvány alakult ki egy veszélyes és rendkívül fertőző betegségből a szomszédos fővárosban

A betegek többsége vagy nem kapott védőoltást, vagy nem lehet tudni, hogy be van-e oltva.

A szerb fővárosban kanyarójárvány tört ki, a hivatalos adatok szerint február 6-án regisztrálták az első beteget, azóta pedig további tizenegy esetet igazoltak. A járványügyi szakemberek azt is közölték, hogy a betegek többsége vagy nem kapott védőoltást, vagy nem lehet tudni, hogy be van-e oltva. A regisztrált betegek között felnőttek és gyerekek is vannak.

A kanyaró ellen is védő MMR védőoltást a gyerekek először tizenkét-tizenöt hónapos korukban, majd iskolába indulás előtt kapják meg. A belgrádi közegészségügyi intézet közölte, hogy a nyájimmunitás eléréséhez a gyerekek kilencvenöt százalékának a beoltására van szükség.

A legtöbb szerbiai óvodában már bevezették azt a szigorítást, amely szerint a gyerekek csak az oltási igazolás felmutatásával mehetnek az intézménybe.

Szerbiában 1993 előtt csak egyszer oltották be a gyerekeket, a kétszeres védőoltást csak ez után kezdték alkalmazni, így az 1980 előtt születetteknek nem megfelelő a védettsége a kanyaró ellen, s ezért újra védőoltást kell kapniuk. A szakemberek arra kérték mindazokat, akik csak egyszer kaptak vakcinát, hogy jelentkezzenek valamely egészségügyi intézményben, és oltassák be magukat.

Ráadásul nemcsak Belgrádban figyelmeztetnek a kanyaró terjedésére.

(Forrás: MTI, képek: Unsplash)

járvány | betegség | kanyaró | szerbia | belgrád

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom