A régió repülőterén végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően az utaskapacitás több mint kétszeresére nőhet, így Kappadókia soha nem látott közelségbe kerülhet.
Kappadókia már most Törökország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, és hamarosan a régió csaknem megháromszorozhatja látogatói számát. Mindez a repülőterén végrehajtott nagyszabású fejlesztéseknek köszönhető.
Mint ismert, a munkálatok a Kayseri repülőtéren még 2020 novemberében kezdődtek. Abdulkadir Uraloğlu közlekedési és infrastrukturális miniszter nemrég pedig azt is jelentette be, hogy a vadonatúj terminálépület kivitelezése az utolsó szakaszához érkezett.
Ez a régió számára hatalmas jelentőséggel bír, hiszen a bővítésnek köszönhetően az utasokat jobb parkolási lehetőségek, kényelmesebb váróhelyiségek és megnövekedett számú repülőgépparkolók várják majd.
A miniszter nyilatkozata szerint a projekt nagymértékben növelni fogja az éves utaskapacitást is, ami 2,5 millióról hatmillióra emelkedhet a térségben.
Kappadókia híres lenyűgöző tájáról, melyet a torony és kúp formájú, lágy vulkáni kőzetek határoznak meg. A hőlégballonos túrák hihetetlenül népszerűek és jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a turisták a csodálatos kilátásban gyönyörködjenek.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
törökország | reptér | fejlesztés | Kappadókia | repülőtér
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!